péntek, szeptember 17, 2010

Kókuszos diótorta, csokoládé krémmel: mert minden szülinapra kell egy torta! (glutén-, laktóz-, és cukor mentes)


Édesapám születésnapjára rögtönöztük ezt a tortát, mert habár nem volt családi ebéd, azért egy torta mégiscsak dukál a Szülinaposnak! Abszolút kísérleti akció volt, az improvizáció csúcsa. És mivel az Ünnepelt szintén Paleora váltott, így a torta is paleo lett, mégpedig nem akármilyen: kókuszos-diós, csokoládé krémmel. A siker teljes volt, mint ahogy az öröm is, ugyanis ez a torta tömörsége ellenére nagyon finom, aromás, dús. Én másnap ítéltem igazán harmonikusnak az ízek összhatását, mikor már összeérek, én pedig bátran teszteltem "reggeli" gyanánt. Ugyan a dió van túlsúlyban, mégis imádom, ahogy a kókusz összepréselődik harapásnál...hiába, az ízeket, textúrákat tudni kell érezni!

Rengeteg ihletet kapok ilyenkor, mikor motiválva vagyok, ráadásul időm is van. Sok további ötletem van arra, hogyan kreáljak tortákra krémet cukor és tejtermék nélkül. Mivel még jönnek születésnapok bőven, így csak azt tudom mondani: nézzetek be hozzám, hátha valami jót találtok!
Most, hogy Paleora váltottam egyébként észrevettem, hogy sokkal kreatívabb vagyok a konyhában, mert nem úgy fogom fel, hogy "most már semmit sem ehetek", hanem egy új kihívásként, egy új hegyként, amit meg kell mászni...csoki hegy...de jól hangzik! Az alapanyagok ugyan nem a régik, de a lendület igen, az ízek pedig őszintén mondom, hogy egyre jobbak! Érdemes kipróbálnia a receptjeimet azoknak is, akik nem köveknek semmilyen speciális diétát. Meg fogtok lepődni, mennyire jó!
+ Mi bontottunk hozzá egy 16 éves Tokaji Aszút, 3 puttonyosat. Tökéletesen illik a tortához ez a finom desszert bor, nagyon ajánlom!

24 megjegyzés :

  1. Sok boldogságot az ünnepeltnek

    Nagyon guszta a torta elmentettem

    VálaszTörlés
  2. Bianka!

    Köszönjük szépen, remélem még legalább 100évig készíthetek Paleo tortát Neki. :-)

    Ha sikerül kipróbálni egyszer, akkor remélem ízlik majd! :-)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon örülök a paleo receptjeidnek:) Ezt el is készítem majd, nagyon szeretem a diótortát:) A csokikrémet én úgy készítem, hogy annyi tojássárgáját ahány kanál kakaóport, plusz nagyjából feleannyi ghít keverek el. Mézzel édesítem, csak pár teáskanállal. Tömény lesz, de nagyon finom:)
    Dorka

    VálaszTörlés
  4. Névtelen!

    Nagyon örülök, hogy tetszenek a recepjeim!
    A csokikrémre nekem is eszembe jutott sok más ötlet, hasonlóak, de részletesebben majd inkább receptben, legyen meglepi! :-)

    VálaszTörlés
  5. Pocak Panna!

    Most már tényleg kész vagyok,nem elég hogy stevia még bio is meg light is?Anyáám,miket találnak még ki.Amúgy mi a különbség a sima és eközött?A simának olyan mellékíze van számomra hogy ehetetlen kategória.
    Másik kérdés:miért paleózol?HA már írtad akkor bocsi,de nem találtam erre vonatkozó bejegyzést.NA persze csak ha publikus.

    Mindenesetre jók a receptek,nagyon bírom őket,kisérletezgess csak bátran,jól járunk Veled.:)
    A sok idődet meg úúúúúgy de úúgy irigylem!:)

    VálaszTörlés
  6. Bocsi még egy kérdés lemaradt!Akkor Te/Ti most sok húst esztek?

    VálaszTörlés
  7. Pilchard!

    A Biostevia Light (ez a neve) azért bio, mert biotermesztésből származik a stevia, amiből készítik, és azért light, mert ennek nincs mellékíze, mert van benne Erythritol (természetes növényi édesítő), így nem keserű egyáltalán. Másik steviával is próbálkoztame zelőtt, nekem sem jött be. Viszont ha ezt keverem egy kis mézzel/agávéval, tökéletes íze van. Egyébként itt a biostevia light: http://www.biostevia.hu/termekek/9/bio_stevia_light_(50g) szerintem a legjobb minőségű steviapor.

    Persze, szivesen leírom miért Paleozok, bár majd 1-2 hónap múlva, ha lesz vérképemben is változás akkor majd szentelek neki egy külön oldalt (fent az oldalfüleknél).
    Inzulinrezisztenciával diagnosztizáltak 5éve (Diabetes 2-es előszobája) és emellett volt PCOS-em, jelenleg pajzsmirigy gondjaim vannak/voltak (szűnnek), rengeteg emésztése gondom volt (ami rengeteg embernek van,de együtt élnek vele: puffadás, émelygés, stb.). Azért is kezdtem el, mert nagyon érdkele az egészséges élet, és miután elolvastam Szendi Gábor Paleolit diéta c. könyvét, utánna pedig a Cordian könyvét (amerikai) a rengeteg tudományos cikk és tapasztalat, és az ésszerűsége és egyszerűsége annyira meggyőzött, hogy úgy voltam vele, hogy bajom nem lehet abból, ha kipróbálom. Ennek már kb. 4 hete, de egy életre megmaradok nála, mert nagyon bevált. Engem őszintén érdekel a jövőm, az egészségem, és hogy egészségesen öregedjek meg. A nagyszüleim egyik részről rengeteg gabonát, tejterméket fogyasztottak/anak, és mindketten kapkodják a gyógyszereket amellett, hogy mamámnak combnyaktörése volt és szívbillentyű prblémája, nagypapámnak pedig sztómája, és több 2x rák, amiből habár sikerült meggyógyulnia, az egész családjában mindeki rákban halt meg. Meg akarom cáfolni a genetikát, és őszintén hiszek a Paleo igazában. :-) Dióhéjban ennyi. Nem akarom propagálni, csak őszintén tapasztalati alapon akarok tapasztalatokat megosztani, prédiálni nem szeretnék. Ha érdekel a Paleo a www.tenyek-tevhitek.hu oldalon találsz róla. :-)

    Ha bármilyen más kérdésed van nyugodtan írj.

    Egyébként ha nem szereted/használod a steviát/agávét, mézzel lehet helyettesíteni.

    Sajna sok időm eddig volt, mostmár egyre kevesebb, mert diplomát írok, gyakorlótanításon vagyok, nyelvvizsgára készülök stb., de a konyha megszállottság,úgyhogy arra mindig találok majd időt.

    További jó szemezgetést!

    VálaszTörlés
  8. Pilchard!

    Igen, mi most eszünk húst bőven. Reggelit kivéve. Akkor nem csúszik úgy. Igazából eddig is ettünk, kb. olyan 30%-al növekedett a napi húsfogyasztásunk, ami drámaibb változás a rengeteg zöldség, ami nagyon finom.

    Egyébként terveze, hogy felrakok sós ételeket is, húsételekt, zöldségeket, ma pl. egy fantasztikus marokkói marhapörköltet ettünk, de nem tudtam lefotózni mert annyira sötét volt.

    Szóval igen, eszünk húst bőven, nem csak sütin élünk. :-)

    Hallottál már amúgy a Paleoról, vagy követsz vlaamilyen diétát?

    VálaszTörlés
  9. Köszönöm gyors és részletes válaszodat!:)

    Ezt a steviát akkor azt hiszem ki kell próbálnom.
    Hallottam,olvastam már erről a diétáról,de nem éreztem igazán magaménak.
    Tavaly egy évig próbáltam a vegetáriánus étrendet,pusztán kíváncsiságból,hogy milyen változásokat észlelek,igazából nem éreztem se rosszabbul,se jobban magam,próbálok tudatosan,egészségesen étkezni.Annyi tapasztalattal lettem gazdagabb hogy régebben mikor Norbi féle diétét csináltam,pikk-pakk lefogytam,most meg sehogy sem sikerül.nem vagyok túlsúlyos,3-4 kilóról van szó csak,de jobb lenne nekem nélkülük:),viszont most sehogy sem akar lemenni rólam.
    Egy baj van,nagyon édesszájú vagyok,arról képtelen vagyok lemondani.Jó,nem tömöm magamban napi szinten a sütiket,édességet,de teljesen kiiktatni nem tudom.
    Köszi a linket,átolvasom.

    VálaszTörlés
  10. Egyébként ezzel a diétával az ember tutira lefogy, rólam lement már 3 kg. Még 3 kell. :-)

    Ráadásul úgy fogy az ember, hogy észre sem veszi, mert jól lakik zöldségekkel, gyümikkel, hússal.

    Én is édesszájú vagyo nagyon, ezért használom a steviát (0kalóra, 0GI), és az agávét, ami alacsony GI és alacsony kalória. :-) Nagyon jó a tapasztalatom. Csináltam már brownie-t is steviával, csak nem maradt hogy lefotózzam, talán jövő héten! :-)

    Szóval nem kell lemondani az édes ízekről, csak változtatni kell. Egyébként a gyümölcsök is édességek, hétközben leglaábbis igyekszem azzal pótolni.

    Jó olvasgatást és jó éjt! :-)

    VálaszTörlés
  11. Jól néz ki a torta, ki fogom próbálni!

    VálaszTörlés
  12. Alexandra!

    Hajrá! Remélem ízleni fog!

    VálaszTörlés
  13. A "tészta" receptjénél nem szerepel a kókusz, az 50 gramm mazsola nem kókusz szeretne lenni véletlenül? =)

    VálaszTörlés
  14. Zsófi!

    Észre sem vettem, hogy ennyire elírtam! :-) Köszönöm a figyelmeztetést, nagyon nem szeretnék téves receptet közölni. A kókuszból mák lett valamiért, tehát nem kell bele 100g mák, hanem 100g kókusz kell. A mazsola kell, mert édesíti. :-) Majd meséld el milyen lett! :-) Jó főzicskélést!

    VálaszTörlés
  15. Szia Pocakpanna!
    Ezt a tortát hány centis formában sütötted? Holnap szeretném megcsinálni.
    Köszi, Zsuzsi :)

    VálaszTörlés
  16. Szia Zsuzsi!

    Tégla alakú tortaformában csináltam, de kicsi volt, csak kb.-ra tudom mondani, mert mert nincs itt, olyan 8cmx17-20cm-esben.
    Jó sütést-főzést, majd írd meg milyen lett!

    VálaszTörlés
  17. Szia Pocak Panna!

    Köszi a gyors választ. Majd referálok! :)
    A legutóbbi - datolyás ropogós - sütid is szuper lett, azzal szombaton örvendeztettem meg egy társaságot. De nekem valahogy az arányok nem olyanok lettek, viszont az íze isteni volt :). Köszi érte! Zsuzsi

    VálaszTörlés
  18. Szia Pocak Panna!

    Nagyon jó lett a torta, de mi vékonyabbra csináltuk a tésztát (így jött ki). Nagyon kellett vele vigyázni, mert könnyen tört. Ízre nagyon finom volt, de egy picit több mézet tettünk a krémbe...nem hiába, édesszájúak vagyunk :).
    Zsuzsi

    VálaszTörlés
  19. Kedves Zsuzsi!

    Nagyon örülök, hogy ízlett!
    Köszönöm, hogy írtál!!!

    VálaszTörlés
  20. Annyira ínycsiklandóak a receptek! Köszönjük!

    Azt szeretném kérdezni, hogy a kókuszolajat bármelyik receptben helyettesíthetem mondjuk olívaolajjal?

    Ahogy olvasom, agávét és steliát használsz; nekem mások a xilovitot javasolták. Egyelőre nem igazán látom át, hogy miben térnek el egymástól - Neked milyen tapasztalataid vannak ezen a téren? Próbálom összehasonlítgatni az árakat is, mert sajnos azt sem hagyhatom figyelmen kívül...

    Előre is köszi a választ! =)

    VálaszTörlés
  21. Kedves Névtelen (dec. 20. 19:50)!

    Köszönöm, örülök, hogy tetszik a blog!
    Nem, pont ellenkezőleg van ez a kókuszolajjal, általában nem lehet kicserélni olívára. A különbség, hogy az oliva minden hőmérsékleten folyékony, míg a kókuszolaj 20 fok fölött folyékony, alatta pedig szilárd. Tehát ha kekszekben van, vagy krémekben akkor általában nem lehet kicserélni. Muffinokban igen. DE midnig odaírom, ha ki lehet cserélni. Ebben a receptben is.

    Én elsősorban mézet használok, termelőit, biztos és jó minőséget. Második opcióm az agávé szirup (fruktóz, agávé növényből nyerik). Steviát már nem használok, max a teámba, mert nem tetszik az íze és állagot sem ad egyáltalán. Xilitolt még nem próbáltam, de most fogok épp belekezdeni xilites receptek gyártásába, de mindig is a méz lesz a kedvenc.
    Ajánlom Neked a Kifőztük (www.kifoztuk.hu - ingyenes) honlapján az októberi vagy novemberi számban pont én írtam egy elég hosszú cikket a cukrok és cukor helyettesítőkről eléggé kiterjedően a különbségekre is. :)
    Köszönöm, hogy írtál, remélem segítettem!

    VálaszTörlés
  22. Kedves Pocak Panna
    Az agávét ki lehet hagyni belőle. Vagy hol lehet ilyet kapni?
    Köszönöm előre is

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az agávét mézzel lehet kiváltani, vagy el is lehet hagyni.

      Törlés
  23. Mekkora tortaforma kell az alapanyag-mennyiséghez?

    VálaszTörlés

Kedves Hozzászóló!

Kérlek, hogy hagyj egy nevet (lehet fiktív is), amelyen szólíthatlak a válasz adásomkor.

Köszönöm a hozzászólásod!