csütörtök, július 15, 2010

A gyros, aki tortilla akar lenni

Alapvetően a "tortilla" szó spanyolul kicsi tortát jelent, azonban az, hogy milyen ételt jelentenek alatta, az Spanyol nyelvterületenként változó. Mexikóban és Közép-Amerikában a "tortilla" lapos kis lisztkenyeret jelent, azonban Spanyolországban, Dél-Amerikában, Kubában és Puerto Ricoban a "tortilla" egyfajta omlettet jelent, mely általában krumplival és hagymával készül, míg Panamában megint mást jelent: egy jól átsütött kukoricalisztből készült lemezt.
Főként ezért is voltam gondba, hogy minek is nevezzem itt el, hiszen tortilla lapba rakok gyakorlatilag gyrosnak megfelelő dolgokat, dehát ez a kreatív szabadság. Nagyon szeretjük ilyenkor nyáron, szerintem tipikusan nyári étel: gyorsan elkészíthető, nem kell vele sokat pepecselni, csak felszeleteljük a zöldségeket, készítünk joghurt alappal és öntetet és kisütjük a húst flekken. Nem nagy macera, gyorsan kész van, az íze intenzív és még diétás is (sok töltelék vékony tésztalap kombinációval). Még sok variáció fog jönni, ugyanis nagyon bevásároltam tortilla lapokból és nem vágyok sokat főzicskélni a 40 fokban. (Igen, vettem tortilla lapot, lehet hogy szörnyű dolog egy gasztroblogolótól, de megmondom őszintén, hogy tavaly nyáron szorgalmasan gyúrtam a tortilla lapokat, - aki már gyúrt tortillát az tudja, hogy iszonyú nehéz munka - amik finomak voltak, de a 40 fokban szerintem percenként 1 liter vizet veszítettem, valamint a jobb csuklóm már 4 éve heveny ízületi gyulladásban szenved, szóval úgy döntöttem lemondok a mazochista élvezetekről és megveszem.)

Tortilla - natúr ízek
(kb. 6 adag)

500 g csirkemell
1 marék friss bazsalikom
1 marék friss oregánó
só, bors ízlés szerint
natúr joghurt
2 paradicsom
2 paprika
1 római saláta
1 kis uborka
(hagyma igény szerint, én most kihagytam)

A húst vékony lapokra vágtam, mert jól bedörzsöltem sóval, borssal, és az apróra vágott oregánóval és bazsalikommal, majd rádobtam egy kis forró kacsazsírra és megpirítottam, majd mikor a tortillába töltjük vékony csíkokra szeltem.
A zöldségeket megmosom, tetszés szerint felaprítom.
A tortilla lapokat ráfektetem egy alufóliára és megkenem natúr joghurttal, majd megtöltöm bőségesen zöldségekkel, salátával és hússal. Becsavarom és még a tetejére öntök egy kis joghurtot. Ez natúr, de ha a hús kellőképp fűszerezzük, tökéletes egy ilyen meleg nyári napon.

2 megjegyzés :

  1. wrap :-) ha nem akarod se gyrosnak se tortillának hívni. guszta meg jó kép :-)

    VálaszTörlés
  2. Csodás és a kép is nagyon tuti

    VálaszTörlés

Kedves Hozzászóló!

Kérlek, hogy hagyj egy nevet (lehet fiktív is), amelyen szólíthatlak a válasz adásomkor.

Köszönöm a hozzászólásod!