péntek, július 30, 2010

Brigadeiro, a brazil csokimámor - VKF! 36. - Világjáró fazék

A Brigadeiro (ejtsd: brigádejru) egy igen egyszerű, ám annál kedveltebb édesség Brazíliában. Először 1940-ben készítették el, és Brigadeier Eduardo Gomesről nevezték el, aki meghatározó politikus és katonai vezető volt. Általában születésnapokon szervírozzák a gyerekek és felnőttek egyöntetű örömére, és a külföldiek is szívesen viszik szuvenírként. Hihetetlenül egyszerűen elkészíthető, 4 hozzávaló kell, és maximum 30 perc alatt megvan. Az állaga a puha tejkaramellához hasonlít, és a mély Holland kakaó íze hatja át. Védjegye ez a csokoládé-cukorka, amiben megforgatják.


Brigadeiro
(23 db lesz belőle)

1 ek vaj
340 g (2 tubus) sűrített tej
5 ek kakaópor (ez ízlés szerinti)
csoki drazsé a beleforgatáshoz

A vajat, kakóport és sűrített tejet beleöntjük egy edénybe és spatulával kis és közepes láng közötti lángon melegítjük és harciasan keverjük kb. 15 percig, amíg össze nem sűrűsödik. Ha kész, kiöntjük egy tányérba, várunk kicsit míg hűl és bejavazott tenyérrel golyókat formálva beledobjuk a csoki drazséba és meghempergetjük. Mosollyal szervírozzuk.

9 megjegyzés :

  1. na ez most pont kapóra jött, sürített tej feleslegben vagyok:)

    VálaszTörlés
  2. Hű már a látványa is megfogott

    VálaszTörlés
  3. hey... a good post, I'm brazilian and here brigadeiro is very very famous. You can cover and filling cakes and pies with brigadeiro. Just add milk in the recipe, the same amount of condensed milk. is delicious
    kisses
    www.bistrodacoralina.com.br

    VálaszTörlés
  4. Doctor Pepper, Bianka!

    Köszönöm! Isteni finom, egy kis falat és totál elönt a kakaó mély íze!


    Isadora Canuso,
    thanks for stepping by, it's very exciting that you saw my post. I saw it as a filling too before and for sure I'm gonna try it, coz this is so different than any candy here, and so good!
    Thx for the messsage!

    VálaszTörlés
  5. Your brigadeiro came out beautiful. It was my favorite treat in my childhood and still is. Now I use to prepare it for my hungarian husband.

    VálaszTörlés
  6. Odete!

    Thank you, I think they were pretty too, but didn't last long, these are some very deliscious treats! I noticed you have a hungarian husband, what a small world this is! :-)

    VálaszTörlés
  7. Hello!

    Do you know the "Senhor Brigadeiro" ?

    www.senhorbrigadeiro.com


    ;)

    VálaszTörlés
  8. You are welcome Bruce! :)

    VálaszTörlés

Kedves Hozzászóló!

Kérlek, hogy hagyj egy nevet (lehet fiktív is), amelyen szólíthatlak a válasz adásomkor.

Köszönöm a hozzászólásod!