kedd, február 07, 2017

Krémes quinoás tepsis


Otthon telelve megtapasztaltuk a -14 fokot is, amit élveztünk pár hétig, majd visszatérve vártam volna, hogy megcsap a meleg már a repülőről kilépve, ahogy az lenni szokott, azonban helyette hűvös szél fújta a hajunkat, és bizony rétegesen kell öltöznünk ahhoz, hogy ne érezzük úgy, megfagyunk. Pedig csak 18 fokról van szó, mégis, annyira elszoktunk ettől a hidegtől, hogy didergünk még itthon is. Ilyenkor arra vágyok, hogy menjen a sütő és valami finom brokkolis-sajtos finomságot egyet. Számomra a comfort foodba beletartozik a brokkoli és a sajt. A brokkoli nálunk annyira minden napos, hogy sokszor pirított brokkolit és tojásrántottát reggelizünk. 

A quinoát egyszer már régen próbáltam egy almás finomság kipróbálásakor, de valahogy akkor nem jött be az íze. Most azonban, ebben  a jó kis krémes, sajtos, csupa-csupa íz tepsisben el sem tudnék képzelni más gabona félét, mint a quinoát. Nem tolakodó a mennyiség, pont jól ellensúlyozza a brokkolit és a húst, valamint szuperül belesímul a krémes állagával a sajtba. Nyamm. Egy héten kétszer is készítem most, hogy ilyen comfort foodra vágyok.

sűrített leves


Krémes quinoás tepsis

gluténmentes
Eredeti recept a pinchofyum.com -ról van. 

1 leves kocka (Kallo)
4 evőkanál barna rizsliszt
4 evőkanál vaj
kb 3 dl vegán tej (rizstej)
1 dl víz
40 dkg csirke mell cikkezve
2 csésze quinoa
2 közepes brokkoli
só, bors, friss tárkony, szárított oregánó
2 közepes brokkoli
reszelt sajt: cheddar és mozarella

1 csésze = 250ml

A brokkolit mossuk és aprítsuk cikkekre, majd főzzük puhára sós vízben. 
A vajat lábosban felolvasztjuk, hozzáadjuk a lisztet és kézi habverővel simára keverjük. Lassan hozzáadjuk a tejet és krémesre keverjük. Hozzáadjuk a leves kockát és a vizet és besűrítjük. Adjunk hozzá ízlés szerint sót (Kallo-hoz kell).
Öntsük a quinoához és öntsük egy kivajazott tepsi aljába. Helyezzük a tetejére a csirkemellet, szórjuk meg sóval, borssal, tárkonnyal és oregánóval. Én ezeket választottam és isteni vele. Tegyük sütőbe 200 fokra és süssük 20-30 percig (a csirke legyen kész de ne süssük túl).
A sütőből kivéve tegyük rá a brokkolit, azt is sózzuk és borsozzuk meg, majd a tetejére szórjuk a sajtot (ne sajnáljuk). Tegyük vissza a sütőbe és adjunk neki 10 percet. 

A sütési idő rövid, azonban kell egy kis előkészület hozzá. Azonban így is bőven egy óra alatt van, és nagyon megéri. Ne feledjük megsózni és borsozni a brokkolit is!
Az első képen 1 brokkolival készítettem, a receptbe már 2-t írtam, mert nekem így jobban ízlett, hogy több brokkoli volt benne. Ki mennyire szereti a brokkolit, aszerint adagolja.
Eredeti recept a Pinch of Yum blogon van.



4 megjegyzés :

  1. Kedves Panna!😊Most kicsit megnyugodtam,hogy nemcsak én haszálok sokszor egy ételben növényi tejet v. tejszínt és állati sajtot😃 cukkoltak már páran emiatt mondván ha a sajt is tejből van minek a cécó...

    VálaszTörlés
  2. Kedves Panna, tegnap este elkészítettem ezt a finomságot. Pontosan követtem a receptet, ízre fantasztikus lett, (valóban nagyon jó a tárkony és az oregánó együtt) de viszont valamiért nem minden quinoa főtt meg. Ennek szerinted mi lehet az oka?

    Várom mielőbbi válaszodat!

    Köszönöm!

    Tomi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Esetleg érdemes eláztatni a quinoat kicsit? Nekem eddig mindig megfőtt. Esetleg még több víz hozza főzés előtt.

      Törlés
  3. Global Liver Health Supplements Market Report and Forecast 2022-2027’, gives an in-depth analysis of the global Liver Health Supplements Market, assessing the market based on its segments like products, dosage forms, distribution channels, types, and major regions. The report tracks the latest trends in the industry and studies their impact on the overall market. It also assesses the market dynamics, covering the key demand and price indicators, along with analyzing the market based on the SWOT and Porter’s Five Forces models. This is, thus, propelling the market growth of liver supplements. The easy availability of liver health supplements from an extensive distribution channel is also fuelling the growth of the market. The rising dependency on internet services and the booming e-commerce industry are further providing impetus to the growth of the market.





    If you wish to see more reports check here: Asia Pacific Vaccine Market, Micro Inverter Market, Albumin Market, Middle East and Africa Cybersecurity Market,LiDAR Drone Market, Vegetable Concentrates Market, Learning Management System Market, States Flooring Market, Sports and Energy Drinks Market, Brazil Healthcare, Sterilisation Services Market, Media Monitoring Tools Market

    VálaszTörlés

Kedves Hozzászóló!

Kérlek, hogy hagyj egy nevet (lehet fiktív is), amelyen szólíthatlak a válasz adásomkor.

Köszönöm a hozzászólásod!