péntek, november 18, 2016

Tom Kha Khai - Thai kókuszos leves


Ezt a levest legelőször Thaiföldön kóstoltam, ahova Katarból ugrottunk át még annó tavaszi szünetben. Emlékszem, hogy egy nagy és igencsak mély tányérban hozták ki, tele hússal és gombával, tűzforrón, mellé egy csésze rizzsel tálalva. Mert hogy eredetileg ezt curryként fogyasztják rizzsel, nem pedig mint mi a levest, önmagában. Már a legelső falatnál megfogott és, mint sok más thai fogással is, éreztem, hogy életem egyik nagy kedvence lesz. Az ízek csak úgy robbannak az ember szájában, és még többet és még többet akar belőle. Akár minden nap meg tudnám enni. Otthon a Kis Parázs nevű étteremben egész jól készítik, máshol otthon nem kóstoltam. Azonban a sajátomat még annál is jobban szeretem. :) 
A hozzávalók beszerzése otthon nem túl egyszerű és nem is olcsó, és ha kicsit sznob akarok lenni, akkor azt mondom, ha nincs meg hozzá minden ne is kezdjünk bele. Otthon a Culinárisban láttam a hozzávalókat, sőt, ott kapható zacskósan készen a fűszerek pasztásítva vagy szárazon összekészítve. Teljesen jó úgy is. Itt, Katarban nagyon könnyű hozzájutni az alapanyagokhoz, és rendszeres vendég lesz ez a leves. Van egy pár fortély, de önmagában végtelenül egyszerű elkészíteni.

Tipp: ha kisgyerek van a háznál, akkor először csak egy fél kanálnyi piros curryt adjunk a leveshez majd szejünk ki nekik, és ezután toljunk bele több red curryt a felnőtteknek. :) Kisfiam is nagyon szereti (17 hónapos). Legközelebb, hogy egy kicsit laktatóbb legyen, teszek bele egy kis basmati rizst (mint a lencse levesbe szokás itt). 

Ez mind belemegy egy 4 főre való adaghoz

Tom Kha Khai

4 főre
40 dkg csirke mell vagy filézett comb kockákra vágva
6-8 shalott hagyma 
40 dkg (kb) gomba (én kihagytam)
kb.8 kaffir lime levél (az élénk zöld a képen)
4 szelet szárított galangal
4 citromfű
1-2 lime leve
1 doboz kókusztej (zsíros nem light)
só kb 1 tk 
cukor kb 2 evőkanál *
1 csokor friss koriander (vagy száraz 1 evőkanál)

*A cukrot elhagyhatjuk, de akkor a sóval és a lime lével is óvatosabban bánjunk. Viszont ha autentikus leves szeretnénk készíteni, amit szigorú cukor kerülőknek is legalább 1x javaslok, csak viszonyítás és ízélmény miatt, akkor tegyük bele ez egyszer. A só és cukor csak kb. adagok, a lényeg, hogy apránként kell adni ezeket a legvégén addig, amíg ki nem hozza a leves erős aromáját. Ugyanis a só, cukor és a lime felerősítik és összehozzák az ízeket, ezért kellenek nagy mennyiségben.

Elkészítés:
A kókusztejet egy fedővel rendelkező edénybe öntjük és hozzáadjuk a kaffir lime leveleket,  a szeletelt galangalt és a kb. ujjnyira felszeletelt citromfüvet. Az edényt lefedjük és pöszögtetjük (nem forraljuk!) kb 20-30 percig. Ezután leszűrjük a kókusztejet a fűszerektől, és félretesszük. A fűszerektől könnyes búcsút veszünk.
Egy nagyobb edénybe, amibe a leves főzni szeretnénk, beletesszük felkockázott csirkét (én comb filéket szoktam mert finom puha), és felöntjük pont annyi vízzel, amennyi épp ellepi. Hozzáadjuk a rusztikusan nagyobb darabokra aprított shalott hagymákat is.Érdemes egy kicsit szélesebb lábost használni. Nem kell sok víz, tehát épp csak ellepje. Pöszögtessük, amíg a hús megfől vagy legalábbis olyan 70%-ot elér a főzöttségi állapota.
Mikor a hús jónak tűnik, hozzáöntjük a kókusztejet (a fűszerek nélkül), majd átkeverjük. Adunk hozzá egy kis sót, cukrot, koriandert és 1 limeot. Óvatosan pöszögtetjük, SOSEM FORRALJUK mert kicsapódik a kókusztej zsírja és oda az istenien krémes állag. 
Kóstolunk. Ha kell, további só, cukor, lime és kóstolás. Én ezt a só, cukor, lime és kóstolósdit eljátszom vagy 4x mire tökéletes. Forrón tálaljuk. 

Tipp: Autentikusan ehhez még adnak egy kis halszószt. Nekem nem jön be, ezért nem adok, de amúgy csak kb 1 teáskanálnyi kell. 

Egy a leves brutálisan jó. Nem tudom volt-e valaha a Földön bárki, akinek nem jött be. És amikor azt mondom "bejön" úgy értem leesik a székről olyan jó. Érdemes felkutatni a hozzávalókat (Culinaris) és legalább 1x kipróbálni. ;)

9 megjegyzés :

Kedves Hozzászóló!

Kérlek, hogy hagyj egy nevet (lehet fiktív is), amelyen szólíthatlak a válasz adásomkor.

Köszönöm a hozzászólásod!