kedd, november 15, 2011

Török padlizsános egytál étel (paleo)



"Egy tál otthon" vagy "Egy tál felmelegedés" - így is hívhattam volna. Bármikor, bárhol vagyok, ha haza vágyom ezt az ételt készítem el. Otthon a szüleim pedig Murgh Makhnit készítenek mióta eljöttem, mert (az ő kérésükre) hetente kétszer készítettem egész nyár során, és még mindig nem unták meg! :) Ilyen ez az indiai étel (szerintem), vagy utálja az ember vagy függővé válik a fűszerektől és illatoktól. Számomra ilyen ez a török étel is: illatos és kifejezetten török, mégis valahogy magyarnak is érzem, talán mert annyira egyszerűen, valamilyen szinten pörkölt. Édesapámék figyeltek fel erre az igen ízletes ételre egyik külföldi útjuk során, melyet itthon Apu rögtön el is kétszített párszor nagy örömünkre, s azóta neki a védjegyévé vált, nenkünk többieknek pedig nagy kedvencévé. 
Olyan étel, mint az előző Dhansak: kb. 1,5 óráig kell főzni, nagyon lassú tűzön, de nagyon nem kell hozzágyúlni egyáltalán (értsd: nem kell keverni, úgyhogy addig bármi mással foglalkozhatsz - család, gyerekek, hazahozott munka, tanulás, takarítás stb.). Pont ettől a tulajdonságától válik nagyszerű hétköznapi "gyors" kajává, ugyanis este, mikor hazajövök, csak feldobok minden hozzávalót egyszerre a lábasba, lefedem, kis lángra húzom, beállítom az órám és otthagyom - megyek a dolgomra. Kétszer nézek rá és voilá: kész az isteni, másnapi ebéd anélkül, hogy a konyhában álltam volna 10 percnél tovább. Imádom. :) Köszi Apu!!!


A recept a Kifőztük magazin előző számában jelent meg. A jelenlegi számban három lenyűgöző gesztenyés recepttel jelenkeztem, ezért gesztenye-rajongóknak kiemelten ajánlott ide kattintani! :)

21 megjegyzés :

  1. De jó, köszönöm! A párom nagy padlizsán-fan, úgyhogy örülni fog ennek!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tetszik, mi minden pörköltes ételt szeretünk. Igazából azon gondolkodom csak, hogy muszáj-e a darált hús, lehet, hogy szívesebben használnék pörköltnek való apróhúst. A másik, ami megfordult a fejemben, ... de nem, ezt inkább meghagyom meglepetésnek, szóval, hogy én hogy készíteném el. Hátha megcsinálom a héten, és akkor megmutatom, mire gondoltam. Köszi a receptet!

    VálaszTörlés
  3. Tegnap megcsináltam, ma megettük, isteni! Egy kis plusz csípős chilit tettem bele, mert nagyon szeretjük a csípőset :) De megy a recept a piros füzetkémbe, ahol az állandó repertoárom van lejegyezve :)

    VálaszTörlés
  4. Erinacea! Köszönöm, hogy írtál véleményt, nagyon örülök, hogy ízlett! :) Én is csípősebben szeretem.

    Ildikó!
    Simán lehet nem darált hússal is szerintem! Nagyon kíváncsi vagyok a Te verziódra, írj ha megvan! :)

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Szóval arra gondoltam, hogy pörkölthusiból és cseréptálban... de ahogy láthattad a blogomon végül elég más lett belőle. Majd azért a Te eredeti török verziódat is kipróbálom.

    VálaszTörlés
  6. Hát ez is nagyon jó lett! :) Házilag eltett lecsóval csináltam - és legközelebb majd én is csípősen. Köszi a receptet! :)

    VálaszTörlés
  7. Ildikó! Láttam a változatot és nagyon tetszett! :)

    Orsi! Nagyon örülök, hogy ízlett, nálunk ez minden héten van egyszer! :)

    VálaszTörlés
  8. Szia!

    Spenóttal is nagyon ízletes. Köszönöm az ötletet:-D

    Barbi

    VálaszTörlés
  9. Barb, nagyon örülök, hogy ízlett! Spenót nagyon jó ötlet, köszönöm! :)

    VálaszTörlés
  10. Nem is teszel a hús alá semmit? Se zsiradékot se vizet? Nem ég meg?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem ég meg, mert nagyon alacsony lángon sütöm. Persze az is fontos, hogy jó minőségű edényben készítsük.

      Törlés
  11. Megfőztem ma, nagyon finom lett.:) Köszönet a receptért. Én kis erős paprika szószt csepegtettem bele. A férjemnek is ízlett nagyon. Kölessel tálaltam.

    VálaszTörlés

Kedves Hozzászóló!

Kérlek, hogy hagyj egy nevet (lehet fiktív is), amelyen szólíthatlak a válasz adásomkor.

Köszönöm a hozzászólásod!