szerda, november 17, 2010

Lengyel szerelem újramelegítve: Savanyú káposzta főzelék füstölt sajttal, hurkával és kolbásszal (glutén-, laktóz-, és cukor mentes)



"Csak a káposzta jó újramelegítve." Mindenkinek ismerős a mondás, nekem is mondták már egyszer-kétszer a szüleim. Azonban a káposzta nem túl nagy rajongójaként, a szerelemben pedig makacs öszvérként nem volt sok tennivalóm. Talán azért nem voltam annyira oda a káposztáért, mert nem volt meg rá soha a lehetőségem, hogy rajongójává váljak, hiszen nálunk nem volt heti rendszerességgel vendég a tányéron. Maximum savanyúság képében, úgy pedig mindig is imádtam, de amíg ott volt a tányéron a krumpli, addig bizony kis szerep jutott a savanyúságnak. 

Mindez akkor változott meg, mikor először mentünk nyaralni Zakopanéba (Lengyelország), ahol nemcsak a savanyúság kap óriási szerepet a mindennapi táplálkozásban, de a káposztából készült főzelék nagyon népszerű. Mi is igyekeztünk nap mint nap szinten tartani a népszerűségi indexét. 

Magyarországon talán a lucskos káposztához közelít ízvilágban, azonban annál sokkal borsosabb, valamint a magyar példával ellentétben, miszerint a káposztához egy száraz hússzelet jár, a lengyelek előszeretettel eszik hurkával, kolbásszal (amiknek a levéből szorgalmasan tesznek a káposztához) és zsíron sült füstölt sajttal. 
Paleo előtt persze ez nem tűnt túl könnyű ebédnek (bár 16 km hegyi túra után az ember mindent felfal), mióta paleozunk azóta mindannyiunknak bajnok módon szuperál az epeműködése, ennek örömére ma egy óriási tányérral tüntettem el. 

Isteni finom, pikáns, ízletes, ezeken a hideg őszi-téli napokon csodásan felmelegít, gyorsan elkészül, lehetetlen elrontani és még az alakunkat sem kell féltenünk. Csupa jó pont. 




13 megjegyzés :

  1. Imádom a savanyú káposztát, szuper recept!

    VálaszTörlés
  2. hát nálam se sok nemédesség van, de nálad se:) teljesen meg is leptél ezzel! persze pozitív értelemben:)

    VálaszTörlés
  3. Olyan hívogató a kép, mintha csak engem várna :D Na majd a decemberi családi disznóvágások után sorra kerül!

    VálaszTörlés
  4. A hurkában lévő rizs megengedett? Még csak most kezdem a paleo étrendet és nem vagyok 100%-ig mindennel tisztában...

    VálaszTörlés
  5. családi tűzhely, Erinacea!
    Köszönöm!

    Doctor Pepper!
    Hát igen, kell az egyensúly, most igyekszek a sósakra is gyúrni! :-)

    Biocica!
    Nem, a rizs az nem megengedett, viszont a kolbász az igen! :-)

    VálaszTörlés
  6. A kép is az étel is valami csodás

    VálaszTörlés
  7. Ilyet Erdélyben is szoktak enni.Én is naaagyon szeretem!

    VálaszTörlés
  8. Nagyon szépek, és gusztusosak a receptek! Én csak olyan kezdő,(és nem teljesen paleós vagyok), de szeretném Nektek elmondani amit kipróbáltam, és nagyon ízlett. Hátha Nektek is fog tetszeni. A savanyú káposztát kicsit átmostam, és leraktam a sütőtál aljára. Rápakoltam a sütni való kolbászt, hurkát, és lefedés nélkül együtt sütöttem meg. A kisülő hurka és kolbász zsírja jól beízesítette a natúr sav. káposztát.

    VálaszTörlés
  9. Bianka, Orsi!
    Köszönöm szépen!

    odek!

    Köszönöm, hogy írtál! Nagyon jó az ötlet, és milyen macera-mentesen hangzik, mindenképp ki fogom próbálni, köszi a tippet!

    VálaszTörlés
  10. A kukorica mit keres itt?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amint láthatod a recepet címében, ez egy glutén-, cukor- és tejtermék-mentes étel. A kukorica keményítő mindennek megfelel, nem értem mi a gond. Egyébként én nem rakok bele, paleosok simán kihagyhatják, nem szükséges, csak a lengyelek így készítik.

      Törlés
  11. Gondolom 'névtelen' azért kérdezi mert a kukorica is egy gabonaféle. :-) Kilehet hagyni a receptböl, és ez a kolbászos recept biztosan finom anélkül is! :-)

    VálaszTörlés
  12. Ez a kaja az egyik leg finomabb amit eddig ettem. Na jó nem. De most ebből úgy belaktam, hogy nem tudok felkelni. Kukorickeményítő nélkül csináltam. Hurkával, kolbásszal ettem. Ez az étel nagyszerű.

    Amúgy nem találtam füstölt sajtot a boltban és síma sajtal, azonban füstölt császárszalonnával készítettem el.

    VálaszTörlés

Kedves Hozzászóló!

Kérlek, hogy hagyj egy nevet (lehet fiktív is), amelyen szólíthatlak a válasz adásomkor.

Köszönöm a hozzászólásod!