kedd, augusztus 03, 2010

Pikáns, krémes, mediterrán tésztasaláta

Ez a hideg tésztasaláta gyakorlatilag a mediterrán fúziója nevet is kaphatta volna, hiszen megtalálhatók benne az olasz, görög és mexikói konyha alapanyagai is. Abszolút spontán jött, csak kivettem mindent, ami a hűtőben volt és úgy gondoltam, hogy illene egymáshoz, és a végeredmény egy nagyon krémes, nagyon pikáns, de könnyű tésztasaláta lett, amit 10 perc alatt kész. Meleg nyári napokra nagyszerű ebéd vagy vacsora, köretként pedig a kerti sütésekhez tudom elképzelni. Nagy sikere lenne!

Pikáns, krémes, mediterrán tésztasaláta
(2-3 főre)

1/2 zacskó színes fusili tészta (durum)
2 nagy gerezd fokhagyma
5 ek oliva olaj
10 db bazsalikom levél
só, bors ízlés szerint
4 pepperóni
fél zacskó feta sajt
1 érett avokádó
1/2 lime leve
kb. 10 db koktél paradicsom
1 kaliforniai paprika
4 olajban eltett aszalt paradicsom
sok zöld olajbogyó

Míg a tésztát sós vízben kifőzzük, addig a frissen tépett bazsalikom leveleket felaprítjuk késsel, majd mozsárba rakjuk és leöntjük az olajjal, majd hozzádobjuk a két áttört fokhagyma gerezdet, meghintjük sóval, borssal és jó alaposan összetörjük, hogy az ízek esszenciája összeérjen. Ráöntjük a kifőtt tésztára.
Felaprítjuk és rádobjuk a apepperónit, aszalt paradicsomot, olajbogyókat, paprikát, paradicsomot, majd rácsvarjuk a 1/2 lime levét.
Az avokádót megfelezzük, majd kanállal kivájjuk a puha húsát és rádobjuk a tésztára majd fakanállal az egészet átkeverjük. Tetejére morzsolunk még fetát, megszórjuk még egy kis olajbogyóval és hűtőbe tesszük 1-2 órára, hogy az ízek összeérjenek.

5 megjegyzés :

  1. Nagyon guszta, igazi színkavalkád

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm! Az íze pedig isteni!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon extra, imádom az ilyeneket!:-)

    VálaszTörlés
  4. Örülök, hogy tetszik, én is oda vagyok érte, rá is jártam egész nap! :-)

    VálaszTörlés
  5. Kedves Panna,

    az elmúlt héten kétszer is elkészítettem ezt a fenséges salátát, és mindig óriása sikere volt.
    Nagyon köszönöm mindenki nevében a receptedet!
    Tényleg isteni! :)

    VálaszTörlés

Kedves Hozzászóló!

Kérlek, hogy hagyj egy nevet (lehet fiktív is), amelyen szólíthatlak a válasz adásomkor.

Köszönöm a hozzászólásod!