Újabb költözés. Két bőrönddel mentünk Katarba, és öt bőrönddel jöttünk el. Napokig tartó pakolás, rendszerezés. Ez az én, személyes rémálmom. Fejben már kipakolok minden egyes póló összehajtásánál. Legszívesebben mindent csak behajítanék a bőröndbe, ráugranék és úgy cipzáraznám be, hogy repülhessek rögtön.
Haza költöztünk.
Mikor leszálltunk a repülőről, elsírtam magam. Könnyeket törölgetve vártuk a csomagokat. Aztán újabb könnyfolyam indult meg, mikor a család várt a kijáratnál. Ez nem csak pár hetes látogatás, végre itthon vagyunk, végleg. Még most sem hiszem el, pedig eltelt két hét. Fejben még mindig azt várom, hogy ősszel pakoljunk újra és cuccoljunk vissza...de ez most nem fog megtörténni.
Elég volt Katarból, elég volt külföldből. Nekünk legalábbis. A lelketlen csillogás, az eszetlen költés országa, ahol kettős mérce van, és elfeledett értékek. Volt relatív jó oldala is, de megkockáztatva, hogy kliséként hangozzon, amit mondani fogok, semmi sem veszi fel a versenyt azzal, hogy közel vagyok a családomhoz, és amíg nem éhezünk itthon, ez így is marad. Mint ahogy a bőrönd pedig a pincében, üresen.
Imádok itthon lenni, teljesen kivirultam és úgy érzem, új erővel térek vissza. A blogomhoz is.
Jelenleg minden pillanatban albérletet és munkát keresek. De amint beköltözünk az új kis otthonunkba, bekapcsolom a sütőt és a fényképező gépet, és Pocak Panna újra sütni fog!
