hétfő, február 25, 2013

Közel-keleti kalandozások

السلام عليكم /Assalamu 'Aalyakom!/ Béke legyen veled! 

3

Régóta pedzegettem, hogy ismét elhagytuk Magyarországot, azonban ezúttal melegebb égtájak felé vitt minket a szél, illetve pontosabban a Qatar Airways. Dohába, Katar (Qatar) fővárosába költöztünk, és nagyon imádjuk. Megmosolyogtató a gondolat, hogy nemrég még azt sem tudtuk, hogy létezik ez a kis gyöngyszem, most pedig itt ülök a 25 fokos gyönyörű napsütésben és hűvös kókusztejet szürcsölve írom a bejegyzésemet. 

5

Katarról mindent meg lehet tudni az internetről, ezért sokat nem is fogok róla mondani, csupán pár szót. Egy lenyűgözően fejlett és roham tempóban fejlődő, aprócsa félsziget óriási tervekkel és rengeteg szorgos kézzel, lelkes szívvel, akik valóra váltják az álmot. A komoly és mindent átható vallásosság itt toleranciával, végtelen kedvességgel és óriási közbiztonsággal társul. Amit én kifejezetten pozitívnak találok az az, hogy a modern itt nem egyenlő a nyugati morállal, amely legjobban az itt társadalmilag hagyományos női-férfi szerepek megmaradásában, konzerválásában mutatkozik meg. A nők és férfiak itt ma is a hagyományos ruhájukat hordják, a nem katari arabok pedig visszafogottan öltöznek, amelynek jelentését mi a nyugaton már lassan el is felejtettük, vagy radikálisan új értelmet nyert. 

6

A mindent átható, vallásos életszemléletből eredő mély nyugalom megérinti a rohanós tempóban nevelkedő embereket is, és az ember könnyen beleolvad az idő fogalmát tágan értelmező, menta-teával és napi hat imával lelassuló világba. 
Katar modern és fejlett, mint Dubai, azonban nem olyan pörgős, másra koncentrál. A vezetés az olajból és földgázból származó vagyonból a jövő generáció mély tudását alapozza, a távoli jövőre gondolva. A jövő és a jelen itt valahogy összefolyik, olyan kettőst alkotva, ahol az egyik jelenlétében zavartalanul és biztosan létezik a másik. Itt nem csak beszélnek a fejlődésről, itt napról-napra látható, érezhető az. 

15

November óta élünk itt és remélem még maradunk sokáig. Nem örökre szól a terv ugyan, de ez nem csak tőlünk függ, meglátjuk milyen lapokat oszt a sors. Azonban ameddig itt vagyunk, arra számíthattok, hogy rengeteg új fotóval és új recepttel készülök. Remélem ti is élvezik majd a kalandozásokat. 
Most pedig hagyom a képeket önmagukért beszélni.

17

12

13

11
Metropolisz a pálmafás park árnyékából.

10

8

9

Holnap pedig egy új, autentikus arab édességgel várlak benneteket a blogon!

11 megjegyzés :

  1. Gyönyörű!
    Kedvet kaptam, hogy meglátogassam ezt a gyönyörű országot :)
    Köszi a beszámolót :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon vártam már ezt az új bejegyzést! A párod kapott Quatarban munkát? Ahogy jeleztem neked Twitteren, csak egyszer jártam Quatarban, vagyis csak átszálltam egy másik repülőre, szóval nem sokat láttam belőle. A képeid alapján viszont nagyon hasonlít az Egyesült Arab Emirátusokra. Amikor ott jártam, nagyon megszerettem a müezzin megszólalását, ezért döntöttünk úgy a párommal, hogy a következő utunk is egy arab országba fog vezetni, mert nagyon megtetszett nekünk ez a kultúra. Marokkóba mentünk (hátizsákosan, két repülőjeggyel, két hátizsákkal, némi pénzzel és egy Lonely Planet utikönyvvel), ami az egyik kedvenc helyünk lett!

    Nagyon várom a további beszámolóidat és a paleo arab édességeket! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Zita!

      Igen, Párom kapott itt munkát az egyik egyetemen, így kerültünk ide. Mi is szeretjük a müzzeint már a kezdetektől, itt azelől nem lehet elbújni, és minden ízt és illatot egyaránt szeretünk és élvezünk. Habár riogatnak minket a nyárral, ami májusban jön és októberig kitart olyan 50 fokkal árnyékban :) reggel-este, azért mi nem félünk olyan nagyon. Igen, ezek az országok itt versengenek egymással, kinek van nagyobb, magasabb épülete, így a pazar látvány mindig garantált.
      A marokkói útért pedig irigyellek, én már nagyon régóta szeretném így hátizsákosan bejárni, fantasztikus élmény lehet!!!

      Törlés
  3. Szia!

    Nagyon jól írsz,öröm olvasni. Már vártam, vajon most merre kalandoztok, hová vitt az élet? Irigylésre méltó helyeken éltek!

    Üdv. Biborka

    VálaszTörlés
  4. Sok sikert és boldogságot kívánok nektek az új helyen! :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek a hozzászólást és a jókívánságokat! Örülök, hogy tetszett a beszámoló és a képek!


    VálaszTörlés
  6. Hihetetlenül gyönyörű fotókat csináltál, csodaszép helyekről! Ja, és a paleo receptek is segítenek a kényszerű diéta betartásában, sőt, a főzést nem kedvelőként lassan még ahhoz is kedvet kapok! Köszönöm! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nagyon örülök, hogy tetszik az oldal! Sok sikert! :)

      Törlés
  7. Szia!

    En is nagyon szeretem az oldaladat ;O)
    Azt szeretnem megtudni,hogy Neked sikerul e valahogy beilleszkedni? Dolgozol vagy Te vagy a biztos hatter? En is kulfoldon elek es itt nagy kulturaja van az onkentes munkanak. Neked esetleg van valami ilyesmire elehetoseged?
    Ildiko

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ildikó!

      A magyarok közé sikerül beilleszkedik, azonban Doha nem olvasztó tégely a multikulturalitása ellenére, tehát nem keverednek a nemzetiségek. Dolgozok én is,de Párom a biztos háttér, tanítgatok angol nyelvet és irodalmat.

      Törlés
  8. Napi 5 ima :)

    Egy magyar muszlim, akinek nagyon tetszenek a receptjeid.

    VálaszTörlés

Kedves Hozzászóló!

Kérlek, hogy hagyj egy nevet (lehet fiktív is), amelyen szólíthatlak a válasz adásomkor.

Köszönöm a hozzászólásod!