vasárnap, december 27, 2009

Mézeskalács ház


Nincs is más a világon, ami jobban elhozná számomra a karácsonyi hangulatot (a forralt boron kívül), mint a mézeskalács házikó készítése. Csupa szórakozás, főleg, ha be tudjuk vonni a többieket is. Utánna pedig nem marad más dolgunk, minthogy gyönyörködjünk a művünkben és élvezzük a karácsony illatát, mely betölti a házat. Mesés!
A recept itt található, ami pedig a ház megszerkesztését és összeállítását illeti, a legfontosabb összetevők:
  • 1 db tetszőleges méretű alaplap
  • 2 db oldallap
  • 2 db előlap (elő + hátlap)
  • 2 db tető
A többi pedig már díszítés, ami lehet kémény, ablak, ajtó, fenyő, kerítés az alapra stb. A ház méretei ízléstől függőek, a lényeg, hogy az azonos részek egyforma méretűek legyenek. Ezt legkönnyebben összeállítás előtt tudjuk elérni (legalább 1 nap pihentetés után), amikor is egymás tetejére rakjuk az azonos részeket (például a két tetőt egymásra rakjuk hogy fedjék egymást), majd kenyérvágó késsel óvatos, reszelő mozdulatokkal vékonyan levágjuk a széleket, amilyen vékonyan csak tudjuk. Két fontos szempontból tesszük ezt: az egyik, hogy egyformák legyenek, a másik, hogy könnyebben, szebben összeragadjanak.
Fontos még, hogy összeállítás előtt díszítsük írókával a ház falait és minden összetevőjét, majd ha már tökéletesen megszáradt, akkor kezdetét veheti az építkezés.
Nem maradt más hátra, mint nekikezdeni! Jó szórakozást kívánok!




Oldalról.



Elölről.



A kedvenc részem: a gerinc és a kémény! Hát nem gusztusos? Úgy beköltöznék!

2 megjegyzés :

Kedves Hozzászóló!

Kérlek, hogy hagyj egy nevet (lehet fiktív is), amelyen szólíthatlak a válasz adásomkor.

Köszönöm a hozzászólásod!