hétfő, október 03, 2011

Paleo Nutella Pocak Panna módra: extrán krémes és kényeztető - A valódi ízek kedvelőinek! (paleo, vegán)


Nutella. Nem is kell tovább mondanom, máris mindenkinek megvan az íz a szájában. Édes, tömény, csokoládés, sűrű, feltapad a szájpadlásra, de élvezettel várjuk ki a végét, míg végleg elolvad és eltűnik, helyet adva egy újabb nagy kanál krémnek... Bizony, ez az a bizonyos helyzet, késő este a konyhapultnál állva, pizsamában, mezítláb, kilopózva, halkan kivéve a kiskanalat a fiókból, megmerítve a mogyorós-csokoládés krémben, szinte félig csukott szemmel, teljes sötétségben, lélegzet visszafojtva. Ismerős?

Édesapámmal volt mondhatni egyfajta Nutella-rítusunk, mely a fenti módon történt. Aztán egyikünk felfedezve a másikat, kicsit rá is ijesztve az éjszaka nagy csendjében titokban falatozva, csalatkozott a "bűnözéshez". Mi így hívtuk. Persze nem volt bűntudatunk, az endorfintermelés lenyomta az összes más érzést bennünk. Ez inkább egy édes partnerség volt, mint a gyerekek között, akik tudják, hogy csintalanságot követnek el, de ketten mindig jobb minden. A rítus a következőképp zajlott: egyszerű, háztartási kekszre kentük kiskanállal a mogyorókrémet, ami aztán próbálta összetartani a fogaink alatt roppanó, porladó, édeskésen-semleges kekszet. Szép emlékek. Az ember annó nem is gondolta volna, hogy ezek az apróságok fognak a legnagyobb melegséget okozni az ember szívében az évek haladtával.


A Nutellát azóta is szeretem, azonban nem fogyasztottam mióta elköltöztem hazulról (6éve). Mióta paleozok azóta pedig evidens, hogy nem eszem, hiszen köztudott, hogy manapság már nem sok köze van a Nutellának a mogyoróhoz és a kakaóhoz. Nem az alapanyagok és ízek igazi, valódi értelmében.

Azonban mikor feltörtek az emlékek igazán megkívántam a Nutellát és arra gondoltam, hogy simán el tudnám készíteni paleo verzióban. Pár hozzávaló és egy jó aprítógép segítségével bárki meg tudja csinálni. Akinek pedig elérhető a boltban a mogyoróvaj (nem az amerikai mogyoró, azaz peanut) annak pedig még könnyebb helyzete van. 
Sikerült is és az eredmény igencsak meglepő lett. Pozitív értelemben. A Nutellához ízben egyáltalán nem hasonlító, azonban igazán mogyorós és csokoládés, sűrű krémet kaptam, ami olyan finom lett, hogy nem érte meg a másnapot. Olyan áthatóan pörkölt mogyorós és csokoládés ízt képzeljünk el, amely simán felülmúlja a a bolti mogyorókrémeket. Legközelebb ezt is dupla adagban fogom készíteni. 


Paleo Nutella
kb. 1/2 L

30 dkg törökmogyoró (héj nélkül)
30 g kókuszolaj
40 g kakaópor
60 g méz*
2 ek olaj
60 ml zabtej/rizstej/kókusztej/víz
1 rúd vanília kikapart belseje**

*Tipp ha méz helyett nyírfacukorral szeretnéd készíteni: olvaszd fel a nyírfacukrot a kívánt folyadékodban (60ml alternatív tej/víz), majd miután kihűlt, add hozzá a receptben leírtak szerint a krémhez.
** Egyik olvasóm tanácsára kipróbáltam és tényleg sokkal jobb vaníliával! Köszönöm a tippet!

A törökmogyorót tegyük 180 fokra előmelegített sütőbe 7 percre, vagy amíg illatos és megrepedezik a héja. Ekkor vegyük ki és tegyük egy konyharuhába, melynek fogjuk be a széleit és alaposan dörzsöljük össze a benne lévő mogyorókat. Ekkor már a héjuk nélküli mogyorókat hagyjuk kihűlni. 

(A nutella alakulása az aprítógépben)

Mikor kihűltek, helyezzük őket az aprító gépbe és aprítsuk addig, amíg homogén, kenhető vajjá alakul. Ez eltarthat 10 percig is. Ekkor adjuk hozzá az összes többi hozzávalót és aprítsuk tovább, míg homogénné, kenhetővé válik újra. Ekkor adagoljuk egy tiszta, jól zárható üvegbe és fogyasztási tároljuk hűtőben.

Tipp: ne ijedjünk meg, ha a hűtőből kivéve a folyadék és a sűrű krém különválik a tetején, keverjük kicsit össze ha így történik. 


Paleo kismókusok igazán finom, omlós, paleo "háztartási kekszre" is kenhetik. Receptért kukkants be következő héten vagy olvasd el a Kifőztük szeptemberi számában!

25 megjegyzés:

  1. Már a puszta látványa is mennyei!

    VálaszTörlés
  2. Micsoda igazi barna színe van

    VálaszTörlés
  3. Nekem nagyon tetszik! kár, hogy az aprítógépemet tönkretette az aszalt mangó :) nemsokára veszek majd újat, szerintem ezt érdemes kipróbálni. török mogyorót hol lehet jó áron venni? úgy értem olcsóbban mint pl. ázsia bt...

    VálaszTörlés
  4. Azt a kutya mindenit!!!!!Panna Drága miért kínzol engem? Nekem tuti nem lesz ebből megint krémes,mint a mandulából sem,na de most kellőképpen ki is akadtam ám,hiszen ránézésre ugyanilyen az én gépem is,phillips,ez is az?,hát akkor meg hogy lehet hogy nálam mégsem működik a dolog??????????Most epedve várom a válaszod hogy milyen a géped!!!:-)

    VálaszTörlés
  5. Zsiri, Bianka! Köszönöm!

    Colors in the Kitchen! Talán a metró? Hajrá!

    Pilchard! Az én gépem konkrétan: http://www.philips.hu/c/food-processors-mixers/pure-essentials-collection-hr7774_30/prd/ , de ez, amit a képen látsz a szüleim 10 évvel régebbi verziója, ami csak 800W, de tökéletesen szuperál. Nem tudom mi lehet Nálad a gond, elképzelésem sincs őszintén szólva. Nekem olyan, hogy nem sikerült, még nem volt. Ez rejtély. Ami remélem hamarosan megoldódik vagy ha nem kénytelen leszek küldeni neked egy üveggel! :)

    VálaszTörlés
  6. De édes vagy!!Igazából én arra gondoltam először hogy azért nem sikerül mert a tálam ugye nagy,és gondoltam kevés benne a 10 dkg mandula,de ugyanekkora mint a Tiéd,meg ami a képen is van.Nekem ilyen van: http://www.arukereso.hu/konyhai-robotgep-c3404/philips/hr-7768-p3935813/galeria.html
    Hmm,azért megsúgom reggel vettem egy csomag mandulát egy újabb próbálásra.Ha nem jelentkezek kardomba dőltem!

    VálaszTörlés
  7. Szia! A krémes állag elérésével nekem is van problémám, igazából a késes aprító és a turmixgépem kombinálásával tudok eljutni hozzá. De úgy sejtem, ez abból adódik, hogy nem a munkára legmegfelelőbb berendezést tudom használni. Viszont! Nagyon örülök ennek a receptnek, mert paleo étrendet folytató páromra a bolti Nutella állandóan veszélyt jelent (nagyon szereti, és néha enged a csábításnak.) Nekem nem gond, mert sosem szerettem. Szóval nem örülök a "bűnözésének" (mi is így hívjuk), nem azért mert a Nutella nem paleo, hanem mindenféle van benne, ami nem kellene. De ez a recept szuper, és remélem, hogy a közelgő névnapjára elkészíthetem. Nagyon köszönöm Neked!

    VálaszTörlés
  8. Pilchard! Sok sikert kívánok, ne add fel! :)

    Ildikó! Igen, a Nutella nagy csábítás. Remélem, hogy ez ízleni fog, bár amint írtam fentebb, hogy nem hasonlít a Nutellához az íze mégis annyira finom, hogy szerintem leveri. Remélem nálatok is jó alternatíva lesz és maradandó! :)

    VálaszTörlés
  9. Kedves Pannna!

    A 60 ml folyadékba kb. mennyi nyírfacukrot javasolsz feloldani, hogy hasonló édességest érjek el, mint a mézzel?

    VálaszTörlés
  10. Kedves Pötyi!

    Az a helyzet, hogy nem tudom a nyírfacukor édességi fokát, így sajnos nem tudok tanácsolni. Ha kb. olyan édes, mint a méz, akkor én ugyanannyival próbálnám, mint amennyi a méz ebben a mogyorókrém mennyiségben.
    Majd írd le milyen lett ha kipróbálod!

    VálaszTörlés
  11. 60g nyírfacukorral csináltam meg végül, amit felolvasztva kevertem a masszába. Az eredmény: egy nagyon jó minőségű mogyorós-feketecsokis-krém. Az édes szóval köszönő viszonyba sem áll, de ízvilága a "háztartási keksszel" tökéletesen harmonizál. Ha Nektek is ugyanezt az élményt adja, akkor a 60g nyírfacukor lehet a megoldás. Ha édesebbet kellett volna kapjak, akkor viszont kevés volt. Mindenesetre, nekem nagyon ízlik, és megérte az összes aprító és turmixgépemet bevetni a mogyoró "legyőzéséhez". :D

    VálaszTörlés
  12. Kedves Pötty!

    Nagyon örülök, hogy sikerült és ízlett is!
    Nagyon jól leírtad az ízét, valóban megéri bevetni az aprítókat! :) Ízre én sem csináltam nagyon édesre, amit a méz mennyisége is mutat, azonban számomra pont tökéletes volt, de én hozzászoktam, hogy nem olyan édesen étkezem, mint régen. Örülök, hogy Neked is ízlett! :)

    VálaszTörlés
  13. Szia!
    Még mindig tervben ez a recept, lassan minden hozzávalót beszerzek, bár itt is ghível szándékozom helyettesíteni a kókuszolajat. Képzeld el, hogy párom legutóbbi "bűnözése" alkalmával nem Nutellát, hanem valami másik, kevésbé drága mogyorókrémet vett, és 2% mogyorót, 5% kakaót tartalmazott a termék. Ezt mondjuk csak itthon nézegettem meg, amikor nem érezte jól magát tőle... Szóval 93%-a nem mogyoró és nem kakaó, nem semmi arány még akkor sem, ha hozzászoktunk ahhoz, hogy mindenfélét beletesznek...

    VálaszTörlés
  14. szia!

    a mogyoró/mandula krémesítésével nekem is gondjaim vannak sajnos. eddig csak egyszer sikerült előállítanom mandulakrémet, pedig nekem is uaz a Philips aprítóm van. én arra gyanakszom, hogy a magvak minősége nem volt olyan mint kellett volna. mert ha egyszer sikerült, máskor miért nem?

    VálaszTörlés
  15. Magdi!

    Ez egy jó kérdés, sokszor gondolkoztam már rajta, néhány olvasómnak miért nem sikerül a mandulavaj, hiszen gyengébb teljesítményű aprítókkal is sikerült már nekem is.
    Amit észrevettem, hogy fontos faktor, az a magvak nedvesség tartalma. Teljesen száraznak kell lenniük. Ha kicsit is vizesek, akkor főlnek inkább, de nem válnak vajjá.

    VálaszTörlés
  16. hmmm... ebben lehet valami, oda fogok figyelni, köszi! :) és amit még szerettem volna írni, hogy én löttyintettem a nutellámba egy kis vanília aromát és attól sokkal eredeti-nutellásabb lett. :)

    VálaszTörlés
  17. Nagyon jól néz ki és a recept is isteninek tűnik. Biztosan kipróbálom!

    VálaszTörlés
  18. Szia Panna, Sziasztok!

    Csak most csatlakozom a kis csapatotokhoz, egyelőre mint lelkes olvasó, de már rögtön kérdésem is lenne:-)
    Amikor egy sütinél azt írod Panna, hogy olaj, akkor milyen olajra gondolsz? Milyen a jó és minőségi és finom olaj mondjuk egy muffinhoz? Kókusz? Mandula?

    Köszönettel: Baba

    VálaszTörlés
  19. Kedves Panna,

    Jó néhányat kipróbáltam már a receptjeid közül, mindegyik szuper volt, és mind nagy sikert aratott...ezért szívesen böngészek az oldaladon, biztos vagyok benne, hogy bármit próbálok ki, nem fogok csalódni.
    Most került sorra a nutella, egy adag süti tetejéről lepotyogott sült dió apropóján... elkészült, megkóstóltam, és úgy éreztem ezt már nem hagyhatom komment nélkül, mert egész egyszerűen ZSENIÁLIS!!! Tényleg az.
    Köszönet a receptért! :)

    megjegyzés: én a pörkölt dió és törökmogyoró mellett ugyanannyi mandulát is tettem bele, valamint annyit változtattam még, hogy kókuszzsírból csak a harmadát tettem bele - mert megijedtem a nagy mennyiségtől, gondoltam majd pótolom, ha kell, de nem kellett. Valószínűleg így kicsit sűrűbb krémet kaptam, de egyszerűen isteni lett, úgyhogy már egy ujjal sem nyúlok hozzá...illetve csak azzal, amelyikkel megeszem. :)

    Barbi

    VálaszTörlés
  20. Kedves Baba!

    Általában leírom, hogy olíva olaj, vagy kókuszolaj, de ha csak olaj van akkor...most így nem tudom pontosan melyik receptre gondolsz? Ha a Nutellára akkor lehet olíva például. Ha kókuszolajra gondolok akkor mindig leírom pontosan, mert annak funkckiója van.
    Nyugodtan kérdezz, bármikor kérdés akad és hajrá a paleohoz!


    Kedves Barbi!

    Nagyon szépen köszönöm a kedves szavaidat, nagyon örülök, hogy elnyerte tetszésedet, én is nagyon csípem a paleo nutellát. :) Nagyon finom mindenféle magból készült vaj és mindegyiket lehet ízesíteni mézzel, kakaóporra, vagy esetleg fahéjjal. :)
    :))) Nagyon örülök, hogy ízlett és köszönöm a hozzászólást! További örömteli sütés-főzést kívánok!

    VálaszTörlés
  21. Az egyik legjobb paleo recept, amit valaha olvastam:) Halas koszonet erte, eletmento a nassolos napokra:)

    VálaszTörlés
  22. bbetty20, köszönöm szépen! :))) Én is imádom!

    VálaszTörlés
  23. Kedves Panna, ma akadtam a blogodra,és nagyon tetszik...itt csak egy kérdésem van.Most akkor a mogyoró paleo vagy sem? köszönöm válaszod!

    VálaszTörlés
  24. Kedves Névtelen! (4/02/12 02:06)

    A törökmogyoró (hazelnut) az paleo, a földimogyoró (peanut) az nem.
    Örülök, hogy tetszik a blog, köszönöm szépen!

    VálaszTörlés

Kövess Facebookon Kövess Twitteren Fotóim Flicken Írj nekem!