csütörtök, március 29, 2012

A híres Zöld Smoothie Panna módra (paleo)

Régóta szemeztem a zöld turmixokkal, melyek számomra egészen az újdonság erejével hatottak, mikor rájuk bukkantam a neten, pedig már nem számítanak újságnak - külföldön legalábbis. Elkészítettem hát az enyémet is, úgyis spenót lázban égtem. Úgy döntöttem dobom a magtejeket és a zöld tea frissítő erejét ötvözöm az anász édességével és a banán krémességével. Jól döntöttem, ugyanis egy kellemes, frissítő turmixot kaptam, ami energiával töltött fel és rengeteg C-vitaminnal. 

A spenót felhasználásakor fontos tudni, hogy a spenótot mindig le kell forrázni, pontosan min. 1 percig forrásba lévő vízben kell forralni, szigorúan fedő nélkül, ugyanis ilyenkor a vízbe eltávozik az oxálsav legalább 50%-a. Így édesebb lesz az íze a spenótunknak.

Miért szeretjük a spenótot?
- A világ legegészségesebb zöldségei közé tartozik, ezek között is az élen jár,
- 18dkg spenótban mindössze 41 kalória van, de
- 22 vitamin és ásványi anyagot tartalmaz,
- szuper cölikáliában szenvedőknek vagy antibiotikum szedés után, ugyanis segíti a bél szöveteinek felépülését,
- hatékony rák megelőző anyagokat tartalmaz (flavonoidok),
- véd a gyulladások ellen,
- antioxidáns bomba, így szuperul védi az ereinket, vérnyomásunkat, de kiváló bőrszépítő is (a C vitamin a legjobb kollagén építő anyag),
- védi a szemünk egészségét, megelőzi az öregkori látás-romlást,
- erősíti a csontokat.*

Biztos vagyok benne, hogy még sokáig sorolhatnánk a spenót áldásos egészségügyi hatásait, de úgy vélem ez már bőven meggyőz mindenkit - ha pedig ez sem, hát akkor Popey bicepsze biztosan!
Legközelebb a spenót származásáról olvashattok nálam.


Ananászos zöld smoothie
Hozzávalók 2 személyre

1/2 érett banán 
1/4 érett ananász 
2 dkg spenót 
2 dl hideg zöld tea

Kb. fél liter vizet forralunk, és beledobjuk a spenótot. Egy-két percig főzzük, majd leszűrjük; minél kevesebb víz maradjon rajta. Ezután a többi hozzávalóval együtt simára turmixoljuk. Lehűtve fogyasszuk.



*Forrás: http://whfoods.org/genpage.php?dbid=43&tname=foodspice

9 megjegyzés :

  1. Szia, forralas nelkul is lehet?
    Ill. egy tipp,talan masok is szivesen olvasnanak egy bevasarlolistat Toled,gymolcsok,viz,hus rendben,de a magok,pelyhek,zoldsegek,olajok,cukor helyett mit,vannak ? bennem.
    Koszonom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Amint írtam is, fontos a forralás, de tényleg csak szó szerint 1 percig kell, aztán szigorúan leönteni a vizet és nem felhasználni semmire. Sokkal jobb íze lesz a spenótnak, mivel igen magas koncentrációban vannak benne savak.

      Bevásárlólista?
      Az enyém az valahogy így szokott kinézni:
      (fejben sorba megyek a Tesco Metron)
      - banán, (legalább 4)
      - mango
      - ananász
      - alma (legalább 6)
      - piros csilli paprikák
      - gyömérgyökér
      - kezeletlen citromok
      - kaliforniai paprika (3db)
      - koktélparadicsomok
      - cukkini/padlizsán/tök (butternut squash) mindig van itthon
      - tojások
      - sózatlan vaj (mert én néha használom - okok az IQ tuningban)
      - hús
      - glutén-mentes zabpehely (itt ilyen létezik, és ritkán használom)
      - kókusztej
      - aszalt almakarikák (finomabb, mint otthon)
      - Medjool datolyák
      - kókusz/mandula/dió/kesu
      - méz
      - cukormentes lekvár (otthon is van: St Dalfour)
      - 85%-os Tescos étcsoki (nincs benne tej/glutén és irtó keserű)

      Ételek terén ennyi. Remélem ez megválaszolta a kérdésedet! :)

      Törlés
  2. szia, erről még nem hallottam, hogy a spenótot forralva kéne a zöldturmixba tenni. Épp ellenkezőleg.

    "Főzéskor a spenótban lévő hőérzékeny folsav megsemmisül. A folsav nélkülözhetetlen a vörösvértestek képződéséhez, az aminosav szintézishez és a magzati fejlődéshez. Csökkenti a mell-, tüdő-, hasnyálmirigy- és bélrendszeri daganatok kialakulásának kockázatát. Hiánya idegbántalmakat, szív- és érrendszeri megbetegedéseket, gyakori fej- és izomfájdalmakat, korai őszülést okozhat, növeli a fekélyképződési hajlamot.

    A vesekőképződésre hajlamos szervezetben az oxálsav, a főzéskor szervetlenné váló ásványi anyagokkal, főleg a kalciummal kőlerakódást okozhat. Nyersen fogyasztva nem képződik lerakódás a szervezetben, ellenkezőleg az oxálsav meggátolja a vesében és a húgyutakban a kőképződést. Emellett emésztésserkentő is. A spenót nagymennyiségű B vitamintartalmának köszönhetően, besegít az elfogyasztott táplálék felszívódásába és érvényesítésébe, a zsír és a szénhidrát megemésztésébe."

    Idézet a 811 fórumból. OK, nem egy tudományos mű, ez is csak egy "laikus" véleménye, de gondolom alaposan utánanézett ő is és nem magától találta ki.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tűzkő!

      Köszönjük szépen az érdekes információt! Hát, innentől mindenki maga döntse el, hogyan készíti a spenótot. :)
      Én azért maradok a forralás mellett, ugyanis nekem már nagymamám is így csinálta az összes spenótos ételt, és Édesanyám is, és bízom az öregek tudásában. :)

      Törlés
  3. Koszonom a listat.

    VálaszTörlés
  4. Panna, Te a spenót szárát bele szoktad tenni a turmixba, ételbe stb.? Bocsánat, ha butaságot kérdezek, de ha zsenge a spenót (szára), akkor nagy gond nem lehet, ha felhasználjuk azt is. Hogy gondolod?
    Amúgy az én anyukám is mindig leforrázza a spenótot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Általában levágom a szárát, de például én, amit itt veszek annak nincs nagy szára ezért nem vágom le. Nem látok ellenérvet a felhasználásával kapcsolatban. :)

      Törlés
  5. Szia! Tudom, hogy fura, de én a spenótot is és a sóskát is leginkább nyersen szeretem. Forrázás, főzés nélkül, harsogó frissen csak úgy, vagy egy salátába. Nézegetem a Te spenótos receptjeidet is, az egyetlen ellenérzésem az édes kivitellel van, az édesítés nekem nem megy a zöldségekhez. Különbözőek vagyunk:) De jó Nálad mindig körülnézni!

    VálaszTörlés
  6. Ez érdekes, igen, mert mindenhol azt olvastam, hogy azt tanácsolják, hogy forrázva fogyasszuk és nekem mindkét nagymamám is így készítette és így öröklődtek a receptek spenóttal. :) Igen, különbözőek vagyunk, de ettől érdekes! Köszönöm, hogy leírtad!

    VálaszTörlés

Kedves Hozzászóló!

Kérlek, hogy hagyj egy nevet (lehet fiktív is), amelyen szólíthatlak a válasz adásomkor.

Köszönöm a hozzászólásod!