hétfő, augusztus 15, 2011

Allergia Paleos szemszögből.


Tavaly augusztus végén kezdtem el a paleot. Akkor még nem tudtam, hogy allergiás lennék, nem éreztem tünetét. Áprilisban egy “brahiból” elvégzett allergiavizsgálat viszont kimutatta, hogy allergiás vagyok a gluténra, laktózra és tejfehérjére.
Ettől persze nem állt feje tetejére világ, hiszen a paleo miatt eddig sem fogyasztottam semmi olyat, ami tartalmazna glutént, de ezek után persze az ember árgus szemekkel figyeli a címkéket, és zaklatja a pincért ezer kérdéssel.  

Paleos vagyok. Tisztelem a testem, tisztelem az életem értékét, és élvezem azt. Vérvételi eredményeim bizonyítják - a saját érzékelésemen túl - hogy soha nem voltam még ilyen egészséges, mint most. Teljes körű vitaminok, szervi funkciók, mirigyműködés, hormonok, minden szuperál, jobban, mint valaha.

Miért örülök, hogy kiderült?

1. A tudás hatalom. Cselekvést generál. Nem tudsz segíteni azon, amit nem tudsz. 
2. Noha számomra nem nagy dolog, hiszen amúgy is kerülöm a szervezetem számára ártalmas ételeket, azonban így az elcsábulás esélye a nullával egyenlő. (Igen, emberből vagyok én is.)
3. Első látásra úgy tűnhet, "korlátok" közé szorít, becsuk néhány ajtót, azonban ezt a helyzetet maga a test teremti, mintegy védekező mechanizmusként. Az ember pedig rá van kényszerítve, hogy jót tegyen magának.


Ne úgy fogjuk fel, hogy bezárulnak az ajtók. Lássuk meg azt, hogy mennyi új ajtó nyílik ki ennek az egy bezárt ajtónak köszönhetően! Hiszen mennyi új alapanyaggal ismerkedhetünk meg így? Mennyi új íz, élmény vár ránk az alternatívákat felkutató úton? Ez egy ajándék, egy tiszta tükör, egy érthető kiáltás. És a legnagyobb segítség, amit a testünknek adhatunk, ha meghalljuk és reagálunk. 

Kell-e gyógyítani?

A nyugati orvostudomány mániákusan akarja gyógyítani az allergiát. Véleményem szerint szükségtelen.
Mint paleos, tudom, hogy mi az allergia valójában. Ez NEM egy BETEGSÉG, hanem egy TERMÉSZETES REAKCIÓ, a szervezet vészvillogója arra, hogy az ember hozzá nem illő dolgokkal táplálja. A test tehát nyíltan reagál. S miután ez nem egy betegség, nem szükséges gyógyítani. Kezelni kell. A legjobb kezelés pedig az, ha egyszerűen elhagyjuk a problémát okozó élelmiszereket. Ezért nagyszerű a paleo. Szerintem ez a legjobb gyógyír, mert sok színes alternatívát kínál, és nem azt mutatja, hogy “mit nem ehetsz” hanem azt, hogy mennyi minden van valójában, amit bátran ehetsz!

Biztosan tudom, hogy maradok le semmiről (láttad már mennyi finomság van a blogomon?), sőt, mióta paleosan élek, sokkal színesebben étkezek és soha nincs bűntudat, és aggódás, csak elégedettség. Én így, ezzel a tudattal és életmóddal remélhetőleg még nyolcvan évesen is fitt leszek, egészséges és nem az ágyat nyomom vagy a bottal zörgök. 

Tehát fel a fejjel, az allergia nem más, mint a test őszinte válasza. Hallgassuk meg, igazat mond, mindig tudja mi neki a legjobb. Tiszteljük, ápoljuk, szeressük. És élvezzük az életet egészségesen, fitten a végsőkig.


Személyes jótanács (még) NEM ALLERGIÁSOKNAK:
Én azt tanácsolom mindenkinek, hogy étrendtől, életmódtól és tünet megléte vagy hiányától függetlenül menjen és csináltasson egy allergia vizsgálatot. Lehet kérni háziorvostól, bőrgyógyásztól, vagy esetleg más úton van még a foodtest. Nálam személy szerint nem volt tünete a glutén allergiának. Ettől függetlenül ez nem játék, nagyon szigorúan be kell tartani. Tejfehérje allergiát viszont már régóta sejtettem a bőröm miatt (aki kamaszkor után is pattanással küzd sürgősen hagyja el a tejtermékeket!), csak hát sajnos mindenhol a joghurt és tej egészséges mivoltát promotálják. Aki nem megy el úgy, ahogy régen én sem mentem el, hiszen "úgy sincs allergiám, hiszen nincs tünetem" el tud éldegélni vele egy jó ideig, de idővel majd nem tudja mitől beteg állandóan, mitől romlik az életminősége folyamatosan és gyorsan. Emellett pl. az elhanyagolt gluténallergiának nagyon súlyos következményei lehetnek.
Egy szó, mint száz: egy vérvétel és az életed mented meg. Hajrá!


ALLERGIÁSOKNAK:
Tekintettel arra, hogy nem mindenki paleos, aki olvassa a blogom, hanem sokan "csupán" allergiások, (és tekintettel a családomra, akiknek főzök és ilyen alkalmakkor nem akarom letüdőzni a sima lisztet) és vannak, akik nem szeretik annyira a magokat, kísérletezgetni kezdtem a rizsliszttel és nagyon jó eredményeket értem el, ha kíváncsiak vagytok a receptekre akkor majd nézzetek be néha, folyamatosan posztolom a glutén és tejmentes recepteket rizsliszttel!

16 megjegyzés :

  1. Hmm.. én viszont fehérje intoleráns vagyok, semmilyen állati eredetű fehérjét nem tudok normálisan megemészteni. Mellette persze tejfehérje és tojásallergiás is vagyok. Tehát marad a vegán életmód. De szeretek Nálad nézelődni,épp a tejmentes receptek miatt.

    VálaszTörlés
  2. Patrícia!

    Köszönöm, hogy írtál és felhívtad a figyelmem a tojás nélküli ételekre, olyan recept is van már és folyamatosan bővül.

    VálaszTörlés
  3. Át is küldtem a nővéremnek az írásod, ő glutén

    VálaszTörlés
  4. Szia! Megint itt... (egy részletben nem fér be a mondandóm, így megpróbálom többfelé tagolva küldeni.)

    El sem tudod képzelni, mennyit gondolkodom ám a paleo és más táplálkozási rendszereken. Egyszerűen nem tudom. Elolvasom, értelmezem, a józan ész logikáját próbálom követni. De hiába. Az a gondom, hogy nem vagyok abban biztos, hogy létezik egy mindenki számára jó étrend. Ha abból indulunk ki, hogy egy fajhoz tartozunk, akkor kell, hogy létezzék. Ha viszont abból, hogy az egész Földön elterjedt az emberi faj, akkor lehetnek különbségek. Látod, itt írta Patrícia, hogy ő nem ehet állati fehérjét, marad vegán. Anyai nagyapám pedig, aki hosszú ideig sportolt és még nyugdíjas éveiben is aktívan kirándult, nem volt elhízva, nem volt falánk, nem nassolt, nem evett süteményt, viszont nagyanyám hagyományos házi kosztján élt (adalékanyagok nélkül), heti két tésztanappal, 77 évesen bélrákban halt meg. Akkoriban persze egyáltalán nem volt szokás még csak felvetni sem, hogy miért kapta ezt a betegséget. Természetesen az étrendünk sem változott utána. Megjegyzem, nagymamám, aki főzött mindannyiunkra, az említett étrend mellett hosszú kort élt meg egészségesen, halála előtt csak legyengült, egyéb baja nem volt.

    Én jó 20 évvel ezelőtt találkoztam a Testkontrollal, ami az első ésszerű, logikus étrendnek tűnt az életemben. Jól is éreztem magam tőle, de mivel még olyan korban jártam, amikor jellemzően nem jelentkeznek az emésztési és egyéb problémák, hosszú ideig nem tartottam ezt az étrendet. Kivéve a délig gyümölcsevést. Erre annyira rászoktam, hogy azóta is így van.

    Sajnos később a korral többféle probléma jelentkezett (de hangsúlyozom: a déli gyümölcsevésen túl nem tartottam a Testkontrollt.) Több mint 10 évig gondom volt az arcbőrömmel (a tejtermékek elhagyása sem segített), később pedig alacsony vérnyomás miatti állandó gyengeség, szédelgés, és általában alacsony fizikai teljesítőképesség jellemzett. Semmihez nem volt elég energiám, noha naponta futottam néhány kilométert, dolgoztam, háztartást vezettem, stb. Nem ettem sokat, de nem is válogattam meg, hogy mit.

    Amikor párom belekezdett a paleoba és elolvastunk néhány könyvet, akkor kezdtem újra átgondolni az állapotom.
    A paleo és a testkontroll több közös vonással bír. Egyik sem támogatja a tejtermékek fogyasztását (némi engedménnyel a vaj, főként a tisztított vaj felé, ami túlnyomóan zsír), mindkettő csökkenti a bevihető táplálékok skáláját, fontosnak tartja a gyümölcsöket és a zöldségeket. Ez így oké. Mindegyik mellé felsorakoztatható emberek sokasága, akik mind jobban érzik magukat, mind korábban, jobbak a leleteik, tehát segít nekik.
    Pedig a paleo alapvetően fehérje + zöldség, gyümölcs, míg a testkontroll sok-sok nyers zöldség, gyümölcs plusz némi szénhidrát bevitelén alapul. Fehérjét is ehetsz, ha ragaszkodsz hozzá, de kizárólag zöldséggel.

    VálaszTörlés
  5. (folyt.1.)
    Ami nekem a paleoban nem tetszik, hogy nem foglalkozik azzal, hogy nyersen vagy megfőzve fogyasztod el az adott dolgot. Pedig nem hiszem, hogy őseink ennyit főzőcskéztek volna. Az viszont valószínű, hogy a hőkezelt táplálékban kevés hasznosítható anyag marad. A vadonban élő állatok csak nyers dolgokat esznek. A húst is nyersen eszik. Nem tetszik a paleoban, hogy támogatja a kávéivást és a kakaófogyasztást, én úgy látom, hogy nehezebb kávé mellett fogyni, és ráadásul szerintem igenis terhelést jelent a szívre és a vesére, mint általában a fermentált, pörkölt dolgok. Nem a kávéval és a kakaóval van gondom, hanem a pörköléssel. Lebontása, kiürülése hosszabb. Mindemellett annyi jót hoz a paleo, hogy megértem, jobban érzik magukat az emberek tőle, mint előtte. Szerintem azért, mert nem fogyasztanak tejterméket, mert nem esznek együtt fehérjét és bizonyos szénhidrátokat (gabona, krumpli, rizs, stb.) Mert nem esznek hüvelyeseket, szóját.
    Nem fogyasztanak élesztős dolgokat és cukrot (melyek szerintem nagyobb megterhelést jelentenek, mint maga a glutén.)
    Viszont sok halat esznek, ami a legkönnyebben emészthető hús.

    Ami a testkontrollban nehezen elfogadható ma már nekem (természetesen a paleoval összevetve), hogy nem tér ki a gabonák, a glutén, az élesztő, a hüvelyesek és a krumpli emésztést nehezítő szerepére. Nem beszél a hal fontosságáról. Viszont pozitívan hangsúlyozza az élő táplálék szerepét, az elkülönített gyümölcsevést, a sok salátát, zöldséget. Hőkezelt, sűrített táplálékot, magvakat és aszalt gyümölcsöt csak 30%-ban javasol.

    Én nem tudok húson, tojáson élni, egyszerűen nem esik jól. A zsírral semmi bajom. Párom az előbbieket szerette mindig is, így neki ez nem probléma. Mindketten szívesen eszünk salátát és gyümölcsöt (nyersen, nem feldolgozva.) A reggeli ugye a szokásos gyümölcsturmixunk.

    VálaszTörlés
  6. (folyt. 2.)
    Próbálom megtalálni a saját utam. Hiszek az élő táplálék fontosságában, de nem vagyok nyersevő. Mégis azt gondolom, hogy talán nyersen kéne majdnem mindent ennünk. Ezért abban is hiszek, hogy talán az az igazi táplálékunk, amit nyersen is meg tudnánk enni. Szerintem a gyümölcsökön, zöldségeken kívül ide legfeljebb bizonyos halak tartoznának, illetve – bár nem szívesen enném – egyéb kisebb szerzetek, rovarok például. Így mondjuk az élővilág mindenevőihez is jobban hasonlítanánk a táplálkozásunkban.

    A testkontroll szerint az ember nem ragadozó. Ezt a tápcsatornánk hosszára, a nagyobb mennyiségű húgysav közömbösítésének képtelenségére, a testfelépítésünkre és a fogazatunkra (örlőfogak) alapozza. Lehet vele vitatkozni, de akkor is maximum a mindenevőig jutunk. Ennek a paleo sem mond ellent. Éppen ezért, nem tudom támogatni a nagy mennyiségű és mindenféle húsevést. A tojás már inkább belefér. Az ember a húst – kevés kivétellel – nem tudja nyersen megenni, és így a sejtek élő formában nem is hasznosulhatnak. Az embernek nincsenek ragadozó ösztönei, vagy legalábbis: nem ez a jellemző. Én csak abból tudok kiindulni, hogy az ember az élővilág része, és így nem különbözhet olyan nagyon más emlősöktől – a táplálkozása sem.

    Azt gondolom, hogy mind a paleo mind a testkontroll vitathatatlan előnye, hogy akarva-akaratlanul megvalósítja a szétválasztó étrendet, és így az emésztés könnyebb, hatékonyabb. Többek között ezért is fogynak mindkettőtől az emberek. Ezért is energikusabbak.

    Azt írtam az elején, hogy nem tudom. Nagyjából összegeztem, amit gondolok. Nyitott vagyok mindenre, de csak azt tudom elfogadni, ami egyszerű logikai úton megérthető, nem kell hozzá tudományos magyarázat, vagy vizsgálatok tényhalmaza. Próbálom figyelni az élővilágot.

    Ami engem illet, a bőrproblémám nagyon hosszú idő után helyrejött, de a tejtermékek elhagyása egyáltalán nem volt elég. No cukor, no kelt tészta, no hormonbevitel. Még így is sokáig tartott, mire elindult a javulás, pedig nem fogyasztottam korábban sem sok cukrot vagy édes tésztákat.
    Az allergiavizsgálat szinte semmit nem mutatott ki, csak a mogyorót, amit egyébként sem szoktam enni. Volt persze nálam is egy candida-diéta próbálkozás is, de mostanra ezt komolytalannak tartom. (Ettől függetlenül a candida-diéták sokakon segítenek, mert megvalósítanak jó néhány hasznos táplálkozási elvet, és háttérbe szorítják a rosszabbakat.)
    Az allergia tekintetében egyébként teljesen egyetértek azzal, amit leírtál. Sajnálom is szegény parlagfüvet, meg a többi növényt is, amely majd áldozatul esik egy bizonyos gondolkodásmódnak.

    A vérnyomással még küzdök. Bocsánat a hosszú hozzászólásért, de erről a témáról kevés emberrel tudok beszélgetni komolyan és sértődések, lehülyézések nélkül...
    Talán itt a blogodon nem megy mellé. Remélem.
    (Ja igen, a rizsliszt szerintem elfogadható teljesen. Mi a helyzet a kukoricával? Az sem tartalmaz glutént...)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szia, most olvastam el a leveled, én hat éve paleózok, önként vállaltam és nem bántam meg, minden problémámtól megszabadultam, plussz 13kgtól:) egy éve eszik az unokám szilárd ételt és így én is bevezettem a rizset, krumplit és a gluténmentes tésztákat(rizsliszt és kukoricaliszt) megint az étrendemben. eredmény én aki 6 éve nem voltam tartósabban, mint 3 nap influenzás vagy hangszálgyulladásos, sokat beszélek, mint tanár, az idén februárban már egy hetig küzdöttem a hangszalgyulladásal, alig voltam túl rajta, jött a kötöhártyagyulladás, amit addig soha(paleosként) nem tapasztaltam, túl esve rajta visszaestem és megint hangszálgyulladásom volt száraz köhögéssel. Több mint egy hónapig voltam beteg. mindez ahhoz vezetett, hogy a napi futásomat 10-25km, elhagytam, majd már a napi 30km bicajozást a munkahelyemre is a rossz idöben autóra cseréltem. sokkoló plussz eredmény visszaszedtem 7kgt , pedig gluténmentesen étkeztem (látható, hogy nem segít a fogyásnál, testsúlytartásnál, hiszen mind a rizs mind a burgonya mind a kukorica magas szenhidráttartalommal rendelkezik, igaz gyógyszert csak a köhögés által okozott izomgörcs enyhítésére kaptam, így legalább nem tömtek meg felesleges antibiotikumokkal.
      DE ezen a héten visszaálltam a paleóra és láss csodát, csúszik le a kiló és futni is voltam már, nem beszélve a napi 30km bicajozást is bírom megint, mindegy, hogy esik vagy fúj. szeretném megjegyezni, hogy a kukorica sem paleo, és magas a szénhidráttartalma. a "lektin" , amelyet a bab, borsó, lencse, burgonya, paradicsom, kukorica, köles (bár ott jelen van a glutén ) is tartalmaz, fő bűne így lerövidítve, hogy fellazítja és átjárhatóvá teszi a bélfalat. Hatására alakul ki a migrén, irritábilis bélszindróma, allergia, asztma, stb.

      amire felkaptam a fejem az élö táplálék...hm, ne haragudjatok meg rám, de onnastól, hogy leszakítjuk a gyümölcsöt a fáról és kihúzzuk a zöldséget a földböl stb...nekem már az sem él.én sem támogatom, hogy tovább rontsuk a gyümölcs zödség állapotát, de akárhol is jártam a vegánok sem nyersen ettek mindent, söt többet párolták a gyümölcsöt, zöldséget, mint én, a gyümölcsös sütikröl sütés után nem is beszélve, hiszen a szénhidrát átalakul. a szárított gyümölcsök, igaz nagy segítségemre vannak, ha zarándokolni vagyok a diófélékkel együtt, de azok is cukorból állnak.

      Törlés
    2. Természetesen mindenki más, a gének, a körülmények, ahol élünk, a környezetszennyezés, az éltmód is jelentösen befolyásol mindent. Csernobil idején érettségiztem, ettük kg számra a mutált zöldséget, a beteg állatokat, nem vettük komolyan nem hittük el, hogy ha tállalják a menzán, akkor az ártalmas lehet, fürödtünk a Dnyepperben .... sokan megszívták, én megúsztam ... eddig.

      én soha nem állítanám, hogy 100% paleós vagyok, de igyekszem sokat mozogni is, odafigyelni, mit eszek, odafigyelni, mennyire szennyezem a környezetem, ezért a bicaj is. Nem tudom megváltani a világot, de amennyire tehetem igyekszem jobbá tenni. Nem veszek azért új bútort, dolgokat, mert már elavult, amíg müködik hasznalom, vigyázok rá. ez is hozzátartozik az életmód váltáshoz, Igyekszem a helyi tojást, árukat elönyben részesíteni egyetlen gyengém a banán és a kókuszos dolgok. amúgy van hogy répát répával, tököt tökkel eszek. Inkább tojás fogyasztó mint hús fogyasztó vagyok, heti 3x hús egyszer halféle, sok zöldség, napi egy két gyümölcs egy marék dió.nem unalmas:)))) szerintem az állandó müzli unalmasabb volt és kevésbé hatásos.

      különben a régi öregeknél is különbség, hogy milyen munkát végzett.a földeken dolgozott vagy az irodában ült. nem mindegy.apám kisiparos volt, nagyon keményen dolgozott , jókat evett sokat sportolt, nem kellett ingázni megélt a helyi munkából így mindig tolta a kis kocsit maga elött vagy biciklizett. ma már ezt sem tudná megtenni, hisz a helyi munkából az öcsém ugyanazt csinálja, nem élne meg. Marad a kocsi. rengeteget lehetne beszélni erröl a témáról. igazán még elöadásként is napokig. én már annak örülök, ha a környezetem ráveszem a biciklizésre, sétálásra, kirándulásra, a kevesebb cukorfogyasztásra és a glutén helyett a gluténmentes kenyérre vagy a tehéntej termékek helyett a juhsajtra vagy a kókusztejre. Örülök, ha Ms beteg ismerösöm vagy rákos barátnöm arró számol be milyen jót tett neki a ketogéndiéta, amit összeállítottam neki. meg is tartja, mert azóta negatívak a leletei.

      nekem ennyi elég:)

      p.s. bocsi az ékezetekért, német billentyüzettel szenvedek :))) üdv mindenkinek ági:)

      Törlés
  7. Én laktóz és most már gluténérzékeny is. De egyetértek Ildikóval, nem lehet mindenkinek ugyanaz a jó.Én szénhidrát nélkül éhen halok,pedig annyit szemezek én is a paleo étrenddel,egyszer már írtam is Neked,de nem megy.
    Viszont sikerült vennem kókuszolajat,ugyanazt amit Te használsz,ennek most örülök.

    VálaszTörlés
  8. Kedves Ildikó! (1.rész)

    Nagyon örülök, hogy sikerült elgondolkodtatnom Titeket kicsit és reagáltok, ez engem nagy örömmel tölt el, ez volt a célom.

    Nagyon-nagy mértékben osztom a gondolataidat, véleményed. Úgy gondolom, hogy nagyon jó meglátásod van, látszik, hogy foglalkozol az egészséges életmóddal már régóta és nem csak átfutod az egyes életmódokat hanem átlátod a diétás káoszt ami a világban uralkkodik jelenleg.

    Igazad van abban, hogy valószínűleg nem húzható mindenkire rá egyetlen életmód. Bár én hajlok affelé, hogy a paleo mindenkinek csak jót tenne (rosszat meg végképp nem), mint mást sem az életben, ezt sem vallásos fanatizmussal kezelem.
    Sokat beszélgettünk családommal mi is a régi öregekről. Arra jutottam végül velük kapcsolatban, hogy habár lehet, hogy hús volt mondjuk kétszer egy héten (és az volt, ahol már nagy szó), de a kenyér és kalács sem volt minden nap az asztalra téve, mint ma, hanem ünnepnapokon vagy jómódú házakban vasárnap. Bizony a hétköznapi étel a hagyma és szalonna volt még az én nagyapáimnak is, akik emellett az igencsak paleonek mondható ételkombináció mellett egész álló nap vagy dolgoztak a földeken, vagy pedig más fizikai munkát végeztek (egyik Nagypapám hivatásos katonva volt, másik kovács és hobbiból termelő). Előbbinek utolsó 30-40 évében a napi menü a csirkepörkölt nokedlival volt, szegény 60éves kora körül vastagbélrákot is kapott, emellett támadta többször utána a rák, csak a pozitív életszemléletének és élni akarásának köszönheti hogy még mindig jó egészségben él túl a 80anon. Bár mostmár elhagyta a tejet. :) Másik Nagyapám pedig egész életében minden nap lecsót evett. Kenyér nélkül. Szalonnával, rengeteg sóval. Emellett dohányzott. Szép halál érte el 80 évesen. Szerintem a régiek titka amellett, hogy azért nem olyan volt az étrendjük, mint most, óriási mértékű fizikai munka párosult hozzá. Ők azok, akik még most is egészségesek. Tudom, hogy nagyszüleim is reggel nyolctól este sötétedésig kinn voltak a kertben, mindig volt tennivaló. A mai ember mennyit sportol? Tegyük fel heti 4x fél-1 órát, az már sportos embernek számít. Azért óriási a különbség.

    Próbálok reagálni mindenre:
    "a paleo alapvetően fehérje + zöldség, gyümölcs": igen, itt a szénhidrátot a zöldség és a gyümölcs képezi. Az viszont, hogy sokkal több húst ennénk, nem igaz. Ránk, rám legalábbis egyáltalán nem. Még Páromra sem, sem Édesapámra, akik azért fizikailag edzik magukat rendesen. Annyi a tény, hogy változott az ízlésvilágunk. Én a minden hétszer háromszor tejberizs, napi kis csoki, joghurt, és heti 5x húsból átváltottam heti 6x hús+rengeteg zöldség+gyümölcsre. A hús adagom egy ebéd során egy kisebb csirkemell. Annyit megeszek, az biztos, de ahhoz aztán rengeteg zöldséget, desszertnek pedig amennyi gyümölcsöt jónak érzek. Nálunk signifikánsan inkább a gyümölcs, zöldség arány nőtt meg. Van, amikor nem kívánom a hús és nem eszek akár két napig sem,bár ez elég ritka, mert bár számomra is meglepő módon - minden nap kívánom. Azelőtt szó szerint utáltam. Volt egy pont az életemben, mikor majdnem vega lettem. Szóval ez természetes változás, nem én erőltettem magamra a húst, elkezdtem kívánni napról-napra. Úgyszint a zöldségeket és gyümölcsöket is.

    VálaszTörlés
  9. (2.rész)

    "Ami nekem a paleoban nem tetszik, hogy nem foglalkozik azzal, hogy nyersen vagy megfőzve fogyasztod el az adott dolgot."
    Nem vagyok benne biztos, hogy nem foglalkozik vele, inkább csak talán nem hangsúlyozza ki annyi, mint más életrendek (lásd. raw). Mindazonáltal egyetértek Veled abban, hogy a legjobb nyersen fogyasztani a zöldségeket és gyümölcsöket, amennyit és amennyire csak lehet, hiszen a vitaminok úgy vannak jelen az ételben, és nagyon sok vitamin és antioxidáns "eltűni" az ételből bizonyos hőfok felett. Éppen ezért én is igyekszem, hogy amit lehet, azt nyersen vigyek be. Ez a kérdés engem is foglalkoztatott egy időben, éppen ezért kezdek desszertek terén nagyobb hangsúlyt fektetni a nyers desszertekbe, mert észrevettem, hogy mióta nagyobb mennyiségű magvakat és aszaltakat fogyasztok (nagyobb mennyiséget, mint egy átlagos életmódot élő ember, mert napi szinten fogyasztom őket), azóta érezhetően jobban érzem magam, érződik a hajamon, bőrömön, körmömön és pl. én, mint vérszegény kislány egész életemben évente 2x jártam vérvételre (egész életemben, komolyan), most a legutóbbi vas tesztem a határértéken még túl is megy egy kicsti (doki azt mondta szuper). Mindezt vas bevitele nélkül. Szóval nyers témát érinte egyet értek és én is igyekszem minél többet enni, de úgy gondolom, hogy ez talán mindenki "feléri ésszel" és saját felelősségére van bízva. Nekünk csak az van megadva, hogy sok gyümit és zöldségeket kell fogyasztani, az, hogy milyen formában, már nincs a "bibliában".

    Egyébként én azt gondolom, hogy - habár a paleo keretein belül - mindig figyelem a testem jelzéseire és követem őket. Ha az ember egészségsen és a szervezetével harmóniában él, akkor meghallja annak kívánságát vagy épp ellenkezőleg. Ha úgy érzem valamit nem kívánok, akkor nem eszem, ha úgy érzem valamit nagyon kívánok (ami paleo) akkor eszem. Gondolok itt a húsra, tojásra és társaira. Egyébként a tojást képtelen voltam eddig megenni reggeliként. Utáltam. De mostmár jó sok paprikával, hagymával reggelente megeszem, mint omlett. Vagy a lecsó - azt is tojással szoktam készíteni.

    Igen, a glutén kérdése úgy érzem nagyon fontos manapság. Kiderült, hogy tök mindegy hogy sima liszt, graham vagy teljes kiőrlésű, mintegyik átersztővé téve a bélfalat gátolja az étetelekkel bevitt vitaminok és ásványi anyagok felszívódását. Az ember ha glutén érzékeny, ha nem, mellőznie kéne a lisztet. Én azt szoktam mondani, és most bocsánat mindenkitől, aki ezt olvassa, hogy aki glutén tartalmú ételeket fogyaszt és mellé szed vitaminokat, drága vizeletet vesz magának és pont. Ez az igazság. A másik alattomos dolog a glutén allergiában pedig az, hogy nem mindig van tünete. Nálam nem volt soha. De semmilyen tünet. Viszont akkor sem fogyasztanám, ha nem lennék allergiás, mert tudom, hogy majdnemhogy bármit is tennék az egészségem érdekében ha mellette fogyasztok glutént - lőttek a jó akarásomnak.

    Szerintem jól teszed azt, hogy egy saját utat alakítasz ki. A paleo és egyéb más diéták is arra jók - szerintem - hogy utat mutassanak. Szerintem úgy kell ezt megalkodni, mint annó Mohamed megalkotta az Iszlámot: csípni innen is, onnan is kicsit, mindenből a jót és számunkra elfogadhatót, mert akkor lesz igazán a miénk, akkor lesz igazán következő. Én sem követtem soha semilyen egyedi diétát. Persze egyszer a candidával én is próbálkoztam, sok eredményt nem hozott. Az a legjobb, amikor az ember hallgat a testére és józan ésszel követi azt. Az, hogy nekem ennyire bejöt (meg sokan másoknak is) a paleo, az a mi szerencsénk és örömünk, amit igyekszünk megosztani másokkal is. De engem már pl. az is nagyon boldoggá tesz, ha csak elgondolkoztatom az olvasóimat. Ha kipróbálják a recepteket és ők így úgy érzik, hogy hát ez nem is olyan fura, ez nagyon is jó. Számomra jobb, mint a régi fajta étkezés. Már a nővérem is egyre jobban benne van, sütiben csak paleosat eszik. Jó érzés segíteni, mert tudom, hogy ezzel nem árthatok, hiszen mindenki érzi a saját határait.

    VálaszTörlés
  10. (3.rész)


    Egyébként bőrproblémára rátérve, a paleo nagyon felnyitotta a szemem, mert hát természetesen van, hogy nem csak és kizárólag a tejtermék a bűnös, hanem az összes többi gyulladást okozó lektin tartalmú vagy magas GI-jű étel is. A hormonok, amit említesz úgy gondolom az egyik legnagyobb ellenségünk. Fogamzásgátló ellenes is vagyok már 18 éves korom óta (szedtem majd 1 évig, majd abbahagytam és azóta küzdök - küzdöttem). A legnagyobb baj az én szememben az, hogy az orvosok nem jelentenek túl nagy segítséget ezen téren (Tisztelt a Kivételnek)! Én már mindenféle orvosnál voltam mgé a paleo előtti időkben. Szedtem mindenféle gyógyszert, tényleg a tipikusan "nevezd meg már megvolt" eset, de... Sajnos azt tapasztaltam, hogy nem látják a test összefüggéseit, ezért nem tudnak segíteni. Nem frissítik a tudásukat, pedig az orvos tudomány is egy olyan TUDOMÁNY, amelyben life long learning van, vagyis életfogytig tartó tanulás, ahol néha már az egy évvel ezelőtti info is elavultnak vagy újjonnan tévesnek számít. És nem frissítik. Beül az ember, ránéznek és előhúznak egy rá szabható címkét. Hosszú évek kínkeserves keresgélése, kutatása után jöttem rá, hogy nekem bizony baromi rosszat tesz a tej, azonban erre egyik sem jött rá azelőtt. Ezért is írtam le, mert nem én vagyok az egyetlen, akiről tudok, hogy a tej ilyen erős tüneteket okoz és tudom, hogy ezek a felületi bőrsebek a lélekben is ugyanolyan, ha nem mélyebb nyomot ejtenek, és ugyanolyan lassan gyógyulnak. Ha már egy ember kipróbálja és beválik neki már nyertem.

    A rizsliszt szerintem is nagyon jó dolog, persze mértékkel, mert azért nem alacsony a GI-je, valamint hízlaló is saját tapasztalatom szerint.

    A kukoricával, mint ahogy a krumplival és paradicsommal is (bár ez utóbbit fogyasztja minden paleos és jut eszembe, talán ez az egyetlen zöldség/gyümölcs?, amit még jobb főzve fogyasztani, mint nyersen), hogy keményítőtt tartalmaz. A keményítővel az a gond, hogy nagyon magas a GI-je, és rögtön felviszi az inzulinszintet az egekbe, valamint zsírrá alakul. Ezért kerüljük.

    Azt hiszem mindenre sikerült reflektálnom. :) Nagyon örülök, hogy megosztottad velem a gondolataidat, direkt nem is válaszoltam rögtön, átrágtam magamban, elgondolkodtattál. Szerintem erre jók a blogok, hogy nyitottak vagyunk (jó esetben) másokra, sokat tanulhatunk egymástól. Köszönöm, hogy írtál és remélem a jövőben is írsz majd, nálam tutira nem megy "mellé". :)

    Szép napot és sok egészséget kívánok!

    VálaszTörlés
  11. Szia! Köszönöm szépen a részletes válaszod, jó volt olvasni. Új dolgokat is felvetett számomra. Még egy kérdés: a gabonák elhagyásával nekem a rizs még mindig fontos maradt. Tudom, hogy gluténmentes, de nem tudom, mennyivel jobb a kukoricánál. A lektintartalmáról sem tudtam semmit sem kideríteni, természetesesen a GI-jével tisztában vagyok.
    Más: a paradicsom tudtommal éppen csak "megengedett" a paleoban, szintén a lektinek miatt. Én néha eszem, de nem szívesen főzöm, mert zöldséggyümölcs (víztartalma eléri a gyümölcsökét), és olyan lesz a szervezetben, mint a befőttek, dzsemmek, stb. Azaz a kémhatása megváltozik. Tudom, hogy a paleo nem hisz a lúgos-savas hatásokban, én viszont egyértelműen érzem a különbséget a hőkezelt és nem hőkezelt gyümölcsök közt a gyomromban. Ugyanez a helyzet a gyümölcslevekkel is, hiába 100% és cukormentes és nem koncentrátum, ha hőkezelt, akkor már nem tud gyógyító, tisztító és tápláló szerepet betölteni - véleményem szerint. Így nekem a paradicsom - néha-néha - marad nyersen. Bár elgondolkodtató itt is, hogy az állatok - tudtommal - egyáltalán nem fogyasztják.

    VálaszTörlés
  12. Kedves Ildikó!

    Elnézést, hogy ilyen későn reagálok, de nagycsaládi hétvége volt! :)

    A rizzsel - tudtommal - az a helyzet, hogy egyrészt magas a GI-je, ezért károsan hat az inzulinszintre, hasnyálmirigy működésre, és ezeken túl és ezek miatt a túlsúly, magas vérnyomás stb. Másrészt pedig lektint tartalmaz, amely gyulladásokat kelt/fenntart a szervezetben. Én is kerestem, hogy hátha van vlmi arról, mennyi lektint is tartalmaz, hogy viszonyíthassak, de nem találtam semmi kézzel fogható információt.
    Véleményem szerint a rizs jobb alternatíva, mint a keményítő tartalmú ételek (kukorica, krumpli) vagy a gabonafélék, mert pl. a glutén tartalmú étel után 6 hónap! regenerálódnia a szervezetnek, a keményítő meg mint tudjuk őrülten felviszi az inzulinszintet és hízlal is nagyon. Persze szerintem a rizs is hízlal, de én magamnak, egy évben kb. 3x megengedem magamnak egy kis kókusztejjel főtt tejberizs formájában, mert nagyon szeretem és így bevált. DE tényleg ilyen ritkán, mert egyszer elragadtattam magam és egy héten keresztül minden nap ettem egy kis rizst (tényleg keveset, na de mégis ettem) és hát meglátszott a bőrömön és az alakomon is, úgyhogy gyorsan visszavonulót fújtam. Ki kellett próbálni ezt is.
    Paradicsomot mi fogyasztunk bőven, és főként főtt formában (itt a mi az én és kis családomra vonatkozik). Mi azért főzve fogyasztjuk, mert a likopin így hasznosul belőle a legjobban (kutatási eredmények szerint).
    A gyümölcsleveknek (bolti) én sem vagyok híve. Én ezt is a bőrömön éreztem. Ha valami nem okés azt az én bőröm rögtön jelzi. Szerintem pedig ha rá is van írva, hogy 100% gyümölcs és cukormentes stb. akkor is édes valamitől - hát persze, hogy az édesítő szerektől, abból pedig nem kérek. A frissen facsart itthoni narancslé, az az paleo. :) És az egészséges is, tudod mit iszol, mi van benne. Azt nagyon szeretem. Valamint én is osztom a nyers melletti érveid, a gyümölcsöket is a legjobb nyersen fogyasztani, ezért én pl. nem vagyok híve a lekvár készítésnek. Idén már nem is raktunk el. A régi fajta lekvárokról pedig az a véleményem, hogy tömény méreg, egyszerűen szörnyű: a rengeteg vitamin és folyadék a gyümölcsből eltűnik, csak tömény cukor marad meg. Régen "vitamin" címszóval főztek be és ették a befőtteket. Akkor készítek csak és kizárólag, ha valamilyen sütibe ez a speckó hozzávaló, de akkor ott rögtön annyi adagot, amennyi abba kelleni fog, leturmixolom és főzöm minden édesítés nélkül.

    Hát, ez a válaszom. :))) Egyetértek Veled nagyon.

    VálaszTörlés
  13. Nagyo jo volt olvasni ezt az eszmefuttatast, es teljesen egyetertek Ildikoval, amikor arrol beszel, hogy nincsen egy udvozito ut mindeki szamara. Annyi dietarol olvastam mar, annyi mindenbe belefutottam (GAPS, RAW, PALEO, VEGAN, SCD..csak hogy egy parat emlitsek) es neha ugyanarrol a dologrol egymassal teljesen ellentetes erveleseket olvastam, es mindket oldal ala tudta tamasztani az "igazat" kulonfele kutatasi eredmenyekkel, tanulmanyokkal es persze emberekkel, akiknek bevalt es segitett. Namarmost a mi helyzetunk az, hogy a kislanyom tej- es tojas allergias, es ebbol kifolyolag magamat is leteszteltettem, es nalam is felfedeztek gluten, eleszto, tojas es tej allergiat. Eleinte szimpatikus volt a paleo dieta, de ugy latom, hogy nagyon sok tojast hasznal, es nalunk ez elegge a NO NO kategoriaba tartozik. Ugyanakkor elgondolkodtam azon is, hogy az osember valoszinuleg nem evett minden reggel tojast, mivel azt levadaszni kulonbozo feszkekbol eleg nehezkes es akkor meg nem volt jellemzo a tyukok haztaji tartasi. Szoval szerintem meg ha ettek is (biztos vagyok benne, hogy ettek tojast anno) akkor sem ilyen mertekben, mint ahogy a paleos receptek diktaljak. Ugyanez van a hussal is. Ettek hust, de akkor, amikor sikerult valamit levadaszni. De nem minden nap... Sot, szeritem ettek huslevest is, mert ahhoz csak tuz kell, viz es csont meg hus...szerintem ez sem allt messze toluk, nem beszelve arrol, hogy nagyon is gazdasagos felhasznalasi utja ez az egesz zsakmanyallatnak. De lenyegeben sok nyers zoldseget esgyumolcsot ettek, habar szamomra eleg nehezkes a nyers zoldsegek fogyasztasa, azert megis el tudom kepzelni, hogy igy a legegeszsegesebb es legnaturalisabb es leghasznosabb a szervezetunk szamara. Ugyanakkor irtad azt, hogy az allergia nem valami rossz dolog, hanem a szervezet kuzd az ellen, ami valojaban nem is lenne a szervezetunkbe valo. De akkor mi van a mogyoro, dio es tarsai fele allergiaval? (csak azert mert nagy valoszinuseggel az is van nekunk, leven, hogy amikor azt ettem nagyobb mertekben, akkor az anyatejen keresztul a gyerekem rosszul reagalt ra). Szoval ilyensfele allergiak miatt hezitalok kicsit raallni teljes gozzel erre a kizarolagos paleo (es egyeb) dietakra... es ezert is ertek egyet Ildikoval, hogy mindenkinek meg kell talalnia az o sajat szervezetenek megfelelot, ami segiti es gyogyitja es toleralja es taplalja ot! Es itt vesztem el gyakran a kedvemet es a lelkesedesemet, mert ez egy nagyon maganyos, nehez ut, ugyanis nincs egy megszabott sablon, lista, amire tamaszkodhatnek, amibe kapaszkodhatnek. De mindenkeppen halas vagyok a bloogdert, mert ihletet merithetek innen, es olvashatom a jo kis hozzaszolasokat es a jo recepteket! Ugyhogy koszonom, hogy csinalod!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Eny!

      Ez így van, mindenkinek magára kell szabnia az étrendet, alkalmazkodni az ízléshez és hogy mit bír. Én nem úgy szoktam nézni az ételt, amit eszek, hogy "na vajon az ősember is ezt ette-e/így készítette-e el", hanem a paleo elvei alapján a legegyszerűbben, leg"tisztábban", legtermészetesebb étel kerüjön a tányéromra. Mert hiába, de az ősembernek nem volt akkora választéka, mint nekünk, ezért mi mindneképp kicsit jobban élünk, mint az ősember, dehát nekünk nem az önsanyargatás a célunk, hanem egy kevés önmegtartóztatással egybekötött egészséges életmód kialakítása.

      Azt tudnod kell, hogy az allergiák úgy működnek, mint a domino kicsit. Leborítod az első kockát és ha jól raktad ki minden borul, de ha rosszul is raktad ki is borul vele együtt 3-4. Tehát pl. ha valakinek glutén-intoleranciája van, akkor annak a személynek 99%-ban van tejtermék- és szója intoleranciája, és ugyanígy magával hozhatják ezek (attól függően, mennyire előrehaladott stádiumban van) a tojás, mag- és egyéb intoleranciát is. Van, amelyik egy életre szól (glutén biztosan), de van, amelyik "meggyógyul". Mint pl. a tejtermék és szója érzékenység egyszerűen szép lassan elmúlik, ha szigorúan betartják a glutén-mentes étrendet. Ezt a saját tapasztalatommal tudom alátámasztani, mert nekem nagyon súlyos tejérzékenységem volt és mára már szinte semmi nem maradt belőle.
      Ha Nálad felfedeztek gluténérzékenységet, akkor nagy eséllyel a gyermekednél is van, amelyet azonban a vérvétel esetek felében nem mutat ki pontosan. Érdemes elhgyni a glutént és nagyon szigorúan venni (pl. előzőleg használt fa kanalakat, fa vágódeszkát, fa edényeket lecserélni, nem tárolni a konyhában glutént egyáltalán vagy külön részen), és adni neki fél-egy évet és megnézni javul-e.

      Tojás az sajnálatos, de a tojás nem kötelező kelléke a paleonak. El lehet hagyni nyugodtan, attól még lehet paleozni (hiszen ha a tejterméket meg a glutént is elhagyod akkor közel vagy hozzá). Nagyon sok recept kering a neten, ami vegán, valamint nekem is van jópár vegán receptem, keresd a címkék között és a receptjeim oldalon.
      Igyekszek aj övőben is közölni vegán recepteket, mert tudom, hogy sokakat érint.

      Nagyon örülök, hogy tetszik a blogom, azt kívánom, hogy találd meg az utad és leld örömöd az étkezésben, ne börtön, magányos hadjárat legyen, hanem út az új felé, a szabadság és boldog táplálkozás felé!

      Törlés

Kedves Hozzászóló!

Kérlek, hogy hagyj egy nevet (lehet fiktív is), amelyen szólíthatlak a válasz adásomkor.

Köszönöm a hozzászólásod!