hétfő, június 18, 2012

5 perces csokoládés-gesztenyés fagyaltpohár (paleo, nyers/raw, vegán)




Ezt a "receptet" - ha szabad annak nevezni banális egyszerűsége ellenére - már csukott szemmel tudom. Tavaly nyáron, minden este, mikor a kis családom esténként összegyűlt a meleg teraszon, élvezve a vizes fűről feláradó hűs, friss levegőt, megpihenve a nyári hosszú és izgalmas nappalok után, szorgalmasan készítettem ezt a receptet nap-nap után. Szerintem mi vásároltuk fel az összes banánt a közeli Tescoban, ahol Hál' Istennek sok volt a túlélrett példány, melyek gyors hámozás és négybetörés után siettek is a egy zacskóba, majd a fagyasztóba. 

Ennek a receptnek a legnagyszerűbb tulajdonsága, amellett, hogy három összetevőből áll, és hogy édes, ellenállhatatlanul krémes és kényeztető, az, hogy mindösszesen 5 perc kell az elkészítéséig. Nem is tarthat tovább, hiszen elindul olvadásnak. Mindössze fagyasztó, a három összetevő, és egy erős aprítógép kell hozzá. A többi már gyerekjáték. Az elfogyasztása is...




Csokis-gesztenyés fagylaltpohár
Hozzávalók 3 kehelyhez

3 érett banán
3 evőkanál (Holland) kakaópor

Meghámozzuk, feldaraboljuk az érett banánt, és dobozban vagy zacskóban legalább fél napra a fagyasztóba tesszük. Amikor kőkeményre fagyott, 2-3 perc alatt aprítóben teljesen krémesre pürésítjük. Ezután hozzáadjuk a kakaóport, keverünk rajta még egyet, majd rögtön kelyhekbe adagoljuk. Krumplinyomóval gesztenyepürét nyomunk a tetejére, és már fogyasztjuk is.

Tipp: kizárólag felnőtteknek még izgalmasabbá tehetjük 3 evőkanál rumban áztatott meggy, avagy szimplán rum hozzáadásával.




16 megjegyzés :

  1. szuper recept :) nálam is van mindig fagyasztott banán, fagyizásra. Csokis, diós, vaníliás, gyümölcsös fagyi alapnak is mindig isteni. Én apró karikákra vagy fél karikákra vágom fagyasztás előtt, így a kisebb teljesítményű robotgép is megbirkózik vele.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a kisebb teljesítményűhöz jobb apróbbra vágni. A banánból készült "instant fagyi" (én csak így hívom) eddig a legkrémesebb házi fagyi, amit valaha ettem és a leggyorsabb...valamint leg-kalória szegényebb is. :) IMádjuk.

      Törlés
  2. Nagyon jo kis fagyi! Egy megjegyzes: ha sima kakaoport hasznalsz (nem specko nyerset),az biztosan nem nyers (raw), eleve a kakaobabok a fermentalas es porkoles soran a nyers etkezes elvei altal engedettnel joval magsabb hofokra melegszenek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zsuzsi, köszönöm szépen a tippet! Mondjuk gondolom, aki a raw táplálkozást fogyasztja az észreveszi és egyszerűen csak kicseréli raw kakaóra. :) De ez érdekes infó, nem is tudtam ezt!

      Törlés
  3. Miért pont azt a fajta gesztenyepürét javasoltad (mert édesítőszeres)? Ő lenne az? Maroni gyorsfagyasztott édesítőszeres gesztenyekészítmény, 250g

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hella, ezt benéztem! Ez a recept megjelent a Kifőztük magazinban tavaly, és ott ezt a linket kaptam, és csak átemeltem a receptem. Most javítottam. Tudom, hogy van natúr, sőt, bio is. Hajrá, a Maroninak nagyon jó termékei vannak! Köszönöm a segítséget!

      Törlés
    2. Kedves Panna! A Maroni gesztenyepüré egy nagy csalódás. Még soha ilyen rosszat nem vettem. Nincs gesztenye íze. Nem tudom miből csinálják.

      Törlés
  4. Kedves Panna!
    Habár én (még) nem vagyok paleo-hívő, de nagyon ínycsiklandozóak a receptjeid, nem győzök betelni velük, lelkesen próbálgatom őket. Ennél a fagyis receptnél érdeklődnék, hogy próbáltad-e már úgy, hogy összeturmixolod a banánt, belekevered a kakaóport és így már készen fagyasztod le? Van valami oka, hogy csak a banánt fagyasztod le előre? Mi a különbség? Előre is köszönöm válaszodat! Szép napokat! T.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves T.!

      Igen, próbáltam már, de kőkeményre fagy, és nem igazán élvezhető a dolog, főleg nem szeletelhető. Ezért egyszerűbb így, mert így viszont bolti fagyit meghazudtoló lágyságú lesz.
      Szép napot kívánok!

      Törlés
  5. Szia Panna! Nekem ma ez a fagyi volt az ebédem - 40 fok van nálunk :) Húú, valami hihetetlenül finom a végeredmény! Lelkiismeret-furdalás nélkül ehető! Köszi a nagyszerű receptet! Minden jót kívánok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csigusz! Nagyo örülök, hogy ízlett! :)) Én is ezt eszem manapság minden nap. :)

      Törlés
  6. Kedves Pocakpanna!

    Kipróbáltam csak a 3 banánt 3 ek holland kakaóval, összturmixoltam, beletöltöttem a 6-os ikeás jégkrémformába, néhány óra múlva tökéletes csokis jégkrém lett belőle!:)) Könnyed, krémes, pont, ahogy szeretem!:) Köszönöm a receptet!:)

    Ági

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ági! Nagyon örülök, hogy ízlett, jó ötlet, én is kpróbálom majd!

      Törlés
  7. Kedves PP!
    Nem akartam elhinni, hogy ilyen egyszerűen és ilyen gyorsan is lehet ilyen finomat... jelentem ma délután kipróbáltuk!!! Ámulunk és bámulunk!! Azt hiszem életem eddigi legfelségesebb fagyiját köszönhetem Neked! Meghazudtol minden mást! Megfertőztél minket! Köszönjük z élményt, az ötletet, a boldog és lelkiismeretfurdalás nélküli perceket, amiket adtál nekem és barátnőimnek ezen a napos délutánon! Köszönjük hogy vagy nekünk, Panna! :)) Várjuk az újabb receptjeidet! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Hozzászóló!

      Nagyon-nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat és a visszajelzést. Amikor ilyen boldog levelet olvasok, mindig megtelik a szívem hálával és újult erőt ad és inspirációt a receptekhez.
      Nagyon örülök, hogy kipróbáltátok és ízlett, ez tényleg bűntudat nélküli 100%-os kényeztetés, nem pedig megalkuvás vagy "bűnözés".
      Örülök, hogy Ti is élvezhetitek mostmár ezt a nagyszerű receptet! :)

      Köszönöm.

      Törlés
  8. Kedves Panna!
    Ezt én is ki fogom próbálni, mert nagyon jónak tünik! :D
    A hétvégén én az unokáimnak csináltam jégkrémet, úgy hogy összeturmixoltam 2 db. érett banánt és egy 2 dl-es kókusztejszint. Beleöntöttem jégkrémformákba, beraktam a mélyhütőbe. Nagyon ízlett a gyerekeknek! :D
    Marika

    VálaszTörlés

Kedves Hozzászóló!

Kérlek, hogy hagyj egy nevet (lehet fiktív is), amelyen szólíthatlak a válasz adásomkor.

Köszönöm a hozzászólásod!