szerda, február 29, 2012

Tiramisu - egy régen várt recept (paleo)



 Nagyon régóta szerettem volna már a klasszikus Tiramisut átkonvertálni Paleos Tiramisuvá, hiszen nekünk ez a desszert nagy kedvencünk volt. Egész évben készítettem, viszonylag sűrűn, viszont Valentin-napon bombabiztos helye volt a konyhában. Mindig ez volt a desszert. Kizárólag két személyre. :)

Amennyire viszonylag hagyományoktól és megszokásoktól mentesen nőttem fel - nálunk nem voltak szabályok, ekkor kell lefeküdni, közös vasárnapi ebéd, ezt és ezt lehet ekkor és ekkor és csak így és úgy stb. - éppen ezért érdekes és meglepő számomra is, hogy a jelentős mértékű változatosság utáni vágyam ellenére, vagy mellett is élvezem a hagyományok létrehozását és megtartását. Ezért (is) volt fontos számomra a Paleo Trimisu megalkotása, no meg persze azért is, mert isteni finom... 
Mivel a Mascarpone nem opció a paleoban, ezért helyettesítenem kellett valamivel, ami kellőképpen krémes és semleges ízű - kézenfekvő volt a mandulavaj, melyet frissen főzött, habos-krémes Sabayonéval kevertem össze. A piskóták pedig nagyon könnyűek, és finoman felisszák a kávét, amelybe mártottam őket. Számomra is meglepő volt, hogy pár óra hűtőben csücsülés után milyen nagyon hasonlít az eredetihez. Habár nem a legolcsóbb desszert a mandulavaj miattk (de hál' Istennek sokat sem lehet belőle enni, hiszen éppen a mandulavaj miatt nagyon laktató is) mégis megéri kipróbálni és elkészíteni. Én biztosan elő fogom venni a receptet a jelesebb napokon...legközelebb, mikor majd Szüleim jönnek ki hozzánk! :)


Paleo Tiramisu

A recept a Kifőztük online, ingyenes magazinban jelent meg.

Hozzávalók 2 főre

15 dkg dió
5 dkg kókuszreszelék
3 tojás fehérje
1dl erős kávé
4 tojás sárgája
4 teáskanál méz
4 evőkanál Amaretto likőr
20 dkg mandulavaj
1 dl víz
4 evőkanál kakaópor

A diót a kókuszreszelékkel liszt-szerűre őröljük, majd összekeverjük a tojás fehérjékkel, egy sütőtálon vékony rétegben eloszlatjuk, majd 175 fokon kb. 8 percig sütjük. 
Eközben a tojások sárgáját a mézzel és az Amaretto likőrrel vízgőz fölött kb. 10-15 perc alatt krémesen habosra keverjük. Mikor habos a tojássárgája, az edénnyel együtt egy hideg vízzel telt mélytányérba állítjuk és tovább keverjük még pár percig, hogy lehűljön. A mandulavajat összekeverjük az 1dl vízzel és 3 evőkanál kávéval, majd a tojássárgájához keverjük. 
A piskótából apró darabokat törünk, melyeket beledobjuk a kávéba pár pillanatra, majd a cél poharakba vagy kelyhekbe rétegezzük a krémmel. A desszert tetejét pedig megszórjuk jó minőségű kakaóporral, és hűtőben tároljuk. Min. 2 óra hűtőben pihentetés után fogyaszthatjuk, és lehetőleg 24 órán belül. 




Kérdés: Szeretnétek olvasni arról, mit csinálok itt kinn Skóciában? Ha igen, hagyjatok kommentet, és akkor írok egy fotókkal tarkított bejegyzést. (Ugyanis nem szeretnék untatni senkit fölöslegesen, ha nem fúr benneteket a kíváncsiság.)

28 megjegyzés :

  1. Szia!

    Nagyon inycsiklandozonak tunik ez a tiramisu:) El fogom kesziteni en is:)

    Amugy engem erdekelnek a skocias elmenyeid, en szivesen olvasnek errol elmeybeszamolot.

    Udv,
    Kata

    VálaszTörlés
  2. Én szívesen olvasok a kinti mindennapokról:)

    VálaszTörlés
  3. Szívesen olvasnék a kinti életedről, napjaitokról :D

    VálaszTörlés
  4. Kipróbálom én is, hogy fog örülni az anyukám! Viszont többször olvastam, hogy a mandula- vagy mogyoróvaj készítésénél bajok vannak, esetleg próbáljátok meg mozsárban összetörni a magvakat,és úgy beledobni a gépbe, eredetileg én csak a gép kímélése miatt csináltam így, de ahogy összetörtem az olaj valószínűleg kijött a magvakból és így könnyebb volt vajat csinálni belőle.
    Eszter
    Ui.: Panna írd meg mit csinálsz kint, és ha visszajössz gyere paleó találkozóra!

    VálaszTörlés
  5. Kata, köszönöm, remélem tetszeni fog, majd írd meg! :)

    Moha, köszönöm, igyekszem hamarosan írni egy beszámolót! :)

    vetseram, köszi, igyekszem! :)

    Eszter!
    Köszönöm a tippet, ez másoknak is jó tipp lehet, habár nekem soha nincs gondom....nem értem. :)
    Milyen Paleo találkozó??? Még sosem hallottam róla!

    VálaszTörlés
  6. En is kivancsi lennek mit csinalsz odakint :))).

    VálaszTörlés
  7. Irtó guszta a tiramisud:) amint veszek egy másik aprítót készítem is hozzá a mandulavajat!
    Én is kiváncsi lennék hogyan telnek kint a napjaid :)

    VálaszTörlés
  8. Jól néz ki a desszert! A skóciai mindennapok pedig engem is érdekelnének :)

    VálaszTörlés
  9. Panna, én elkészítettem ezt a tiramisut, tényleg megdöbbentően hasonlít az "igazira" :-) Nagyon finom volt, a nem paleós delikvens, aki megkóstolta, nem is vette észre, hogy ez nem "az"... :-)
    Én is szívesen olvasnék a skóciai mindennapjaidról.

    VálaszTörlés
  10. Már leégettem egy aprítót a mandulavajjal, már óvatosabb vagyok, de ezt mindenképp megcsinálom. Én is szívesen olvasok a mindennapjaidról. Igaz, nem egy meleg helyről írsz, :) de a skót tájak gyönyörűek, nem? Halljuk! (Illetve lássuk!)

    VálaszTörlés
  11. Alexa, hajrá-hajrá! :)

    Zsuzsi, Ami, köszönöm!

    Csigusz, wow nagyon gyors voltál!! Nagyon örülök, hogy ízlett! Szerintem is irtó közel van az igazihoz. :)

    bermar, igen, gyönyörű, meseszép. Fogok írni.

    VálaszTörlés
  12. Csak azért voltam gyors, mert én már a februári Kifőztük magazinban rábukkantam a receptre, és természetesen azonnal bekapcsoltam a sütőt :-)

    VálaszTörlés
  13. Kérjük a beszámolót! :)

    VálaszTörlés
  14. Szia Panna, én is nagyon kíváncsian várom a beszámolódat (- angol szakos tanárként skót élményeid minden részlete érdekel ;)).

    VálaszTörlés
  15. A recept zseniális!!! És nagyon-nagyon kíváncsian várom az élménybeszámolót és a Tőled megszokott gyönyörű képeket!

    VálaszTörlés
  16. Köszönöm szépen! :))

    VálaszTörlés
  17. Szia, engem is érdekelne mit csinálsz Skóciában!

    (Nem tudom tudod-e, hogy mandula- (és dió- és bokros mogyoró- és egyéb-) vajat 100g-os kiszerelésben lehet venni a legtöbb bioboltban, de még a Sainsbury'sben is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. geszt, köszönöm, igen tudok róla, és élvezem nagyon! HOlland & Barettben is van! :)

      Törlés
  18. Hm, nem jelent meg az előző megjegyzésem...
    A paleo klubokról, ha érdekel, szólok majd.
    Írj még Skóciáról :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Alexandra!
      Nem kaptam meg azt a bejegyzést a klubbokról, ezért nem lett közzétéve...érdekes. Esetleg lenne kedved bepötyögni ismét? :)

      Törlés
  19. Csak annyit írtam, hogy a Szendi-féle blogon szoktak beszélni róla, két fajta van. Egyelőre nem rendszeresek, hanem ad-hoc módon szerveződnek.
    Én rendszeresen olvasom a blogot, úgyhogy ha lesz és érdekel, szólok.
    A februáriakról már lemaradtál, elméletileg március végén lesz megint.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, köszi az infot, majd olvasgatom én is. Igazság szerint úgysem tudnék még elmenni, aztán később majd kiderül. De azért köszönöm!

      Törlés
  20. Szia, az amoretto feltétlen kell bele? Esetleg mással? Nem iszom ilyet és most csak ezért nem vennék.
    Nagyon köszi.
    Kriszta

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kriszta!

      Szeritem elhagyható az Amaretto, ami egyébként mandula likőr, tehát ha szeretnéd, egy cseppnyi mandula aromával helyettesítheted!

      Törlés
  21. Szia, az lenne a kérdésem, hogy a tojás fehérjét és a sárgáját tudom mással pótolni, vagy elhagyható? Akár úgy, hogy nem a paleo elv szerint? Ugyanis tej, tojás és szója allergiánk van.

    Köszi:
    Éva

    VálaszTörlés
  22. Szia Panna!
    14 éves vagyok és már lassan 8 hónapja paleó-zok! Imádom ezt az életstílust és köszönöm ezt az oldalt, ahol ehhez az életvitelhez passzolóan találhatok sok sok ínyenc finomságot! Ma elkészítettem ezt a Tiramisut, és megérte a munkát, mert mennyei lett!!

    Nagyon nagyon köszönöm ezeket a szuper ötleteket és recepteket!

    VálaszTörlés
  23. Szia,

    Hol kapni mandulavajat?
    Enikő

    VálaszTörlés

Kedves Hozzászóló!

Kérlek, hogy hagyj egy nevet (lehet fiktív is), amelyen szólíthatlak a válasz adásomkor.

Köszönöm a hozzászólásod!