hétfő, július 18, 2011

Csokoládé fagylalt rumos meggyel - új csoki fagyi recept, még paleobb! (paleo, vegan, nyers/raw)





 Eme fagylalt ötlete nővéremtől származik (csodás ötlet!), akinél volt szerencsém két napot eltölteni (megyek még tutira!) az elmúlt héten és akihez vittem egy alap csokifagyit. Miközben átszellemülten falatoztuk a csokifagyit (új recept, kakaóval és nem bolti csokival) - ami egyébként olyan krémes, hogy alig hiszem el, hogy egyszer sem kevertem át és természetesen fagyigép nélkül készült és ráadásul bolti csoki nélkül, sok kakaóval - Bettusnak  ihlete támadt: mi lenne, ha tennénk bele rumos meggyet. Nem kellett kétszer mondania, amint hazaértem már bele is vetettem magam a projektbe, egyrészt azért, mert nem tudok betelni ezzel az extra krémes csoki fagyival, másrészt mert most, még a meggy szezon végén beszerezhető túlontúl édes és érett meggyeket úgy gondoltam, nem szabad kihagyni a kísérletből. Tudtam, hogy isteni lesz, és tényleg az lett. Csokoládé fagylaltot normál esetben nem szoktam nyáron enni, a csoki számomra olyan téli kényeztetés a léleknek, mikor minden borús és komor, viszont a meggy édesen-savanyú fanyarsága megtöri a kakaó tömörségét és könnyű, nyári desszertet varázsol belőle. Megéri megvárni az a kb. 15 percet (ebben a hőségben), míg kiolvad és gombócólható, én pedig naná, hogy úgy szeretem, amikor már teljesen lágy...ellenállhatatlan.

Mellesleg ez a nyári hőség és az isteni nyári gyümölcsök rám olyan inspirálóan hatnak, hogy magam is meglepődök. Nemsokára sárgabarackkal fog jönni a blogra egy olyan recept, amithez már-már veszélyességi pótlék kellene, ugyanis abbahagyhatatlan. És mint ahogy megszoktátok már tőlem, nem macerás és hosszadalmas az elkészítése, nincsenek benne fura, beszerezhetetlen hozzávalók, gyanús adalékok. Mint ahogy ebben a fagylaltban sem. Mindent csak természetesen, tisztán, egyszerűen, letisztultam és gyorsan. Hosszú mottó, de bizony nagyon rám vall!
Mindeközben a nagy sütés-főzés lázban, ami most nyáron rám tört, szüleim is végre megkóstolhatják a remekeket, és bár tudom, hogy önmagunkat nem szabad dicsérni, mégis azt kell mondanom, tényleg remekelek mostanában. Szüleim már most rendszeresen mondják két falat süti vagy fagyi között: "De fogsz nekünk hiányozni!", ugyanis szeptemberben elköltözök, de erről majd bővebben később. A lényeg, hogy nem csak a szívükhöz nőtt hozzá a fészekből már rég kiszakadt kislányuk, de a gyomrukhoz is!


Kinek adhatok egy gombócot?



12 megjegyzés :

  1. Imádnám én is! ...és persze Füfü is, mert ugye "csocsis" :))

    VálaszTörlés
  2. Szerinted mit ronthattam el, ha jégszilánkos lett? Vagy az úgy normális? Nem lesz krémes állaga?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Hella!

      Az, hogy mennyire jégszilánkos, az főként attól függ, hogy hányszor keverted újra a turmixgépben, mielőtt végleges pihenőre raktad volna. Tehát ha miután kész a csokialap és berakod a fagyasztóba, vársz egy fél-egy órát és amikor kezd szilárdulni a széle, de még kikanalzható, akkoraz egészet kikanalazod, bele a turmixgépbe (fagylaltgép hiányában) és jól összeturmixolod, majd visszakanalazod a tálkába, és visszarakod a fagyasztóba. A lényeg, hgoy ezt minél többször ismétlet meg, annál kevésbé esélyes a jégszilánk. Az utolsó turmixolás után potyogratjuk bele a meggyet és akkor már nem szabad megkeverni.
      Ez minden fagylaltra érvényes egyébként.

      Törlés
    2. Köszönöm, kipróbálom így! :)

      Törlés
  3. Kedves PAnna,
    A receptre kattintva az angol nyelvű jön be, nem lehetne magyarul...?
    köszönöm

    VálaszTörlés
  4. Kedves Panna! Engem is érdekelne magyarul ez a recept. Sajnos, angolul jön csak elő. Tudnál tenni valamit az ügy érdekében? :-). Köszi :-). Zsuzska

    VálaszTörlés
  5. Nekem is angolul jön be, légy szives magyarul is leírni :)
    köszi Marika

    VálaszTörlés
  6. Elnézést kérek az angol verzióért, javítottam, fent van magyarul is!

    VálaszTörlés
  7. Kedves Pocak Panna!

    A csokifagyihoz 2 doboz kókusztejet írsz. Az lenne a kérdésem, hogy a két doboz összesen 8 dl, vagy 1 doboz 8 dl és a kettő 16 dl együtt?
    Köszönettel: Bozyka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Bozyka!

      1 doobz 4dl, így 2 doboz alatt igen, 8dl-t értettem. :) Én az Alnatúrássat használom.

      Törlés
  8. Szia Pocak Panna!

    Köszi a választ, én is Alnatúrásat vette.
    Szép napot!
    Bozyka

    VálaszTörlés
  9. Kedves Pocak Panna%
    Mandulavaj helyett mi jöhet szóba?
    Kriszta

    VálaszTörlés

Kedves Hozzászóló!

Kérlek, hogy hagyj egy nevet (lehet fiktív is), amelyen szólíthatlak a válasz adásomkor.

Köszönöm a hozzászólásod!